Idén úgy döntöttem telibe szarom, ha van néhány film, ami átcsúszott tavalyról. Hiszen gyakorlatilag minden évben hisztérikus a helyzet, mert bőven akad olyan ígéretesnek tűnő, jó kritikákkal megszellőztetett mű, amit a szezon végére időzítenek - részben az Oscar miatt, ugye. Ezért december utolsó hetében hirtelen felgyűlik néhány kifejezetten pöpecnek ígérkező mozi, amelyek megtekintésére az egyszeri mozgóképfüggőnek nem mindig van lehetősége (önnön hibáján kívül).

Viszont egyrészt igazságtalan, másrészt önmagam ellen elkövetett bűnnek minősülne, ha ezek a produkciók csak úgy eltűnnének a fekete lyukban, miközben gyakorlatilag a legjobbaknak járó hírverés járna nekik. Úgyhogy ekszkjúzmi for evribádi, de a lista majd fele '12-ből ugrott évet, ami okot ad arra, hogy elgondolkozzunk: vagy a tavalyi év sikerült bomba jól (áj dont'tinkszó) vagy az idei vérzett el förtelmesen. Mert őszintén szólva, ahogy végignézek kétezertizenhárom termésein, az jut eszembe, hogy persze, sok volt a vihar meg az eső idén, fújt a szél, fagyott a föld, meg minden fránya természeti csapás bejátszott, de... ez olyan lett, amilyen. Maradjunk annyiban, hogy messze volt a legjobb formájától. De ezek itt a legjobbjai.

Minden hamisítványon van egy apró részlet, egy finoman elrejtett kis törés, melyet az ember szabad szemmel először talán nem is vesz észre. Csak egyszerűen elmerül annak költői, szabad gyönyörűségében, de egy idő után ez az aprócska érdes felület nem hagyja nyugodni. Ez a helyzet Tornatore idei alkotásával is. Finom precizitással megmunkált dramaturgiai műalkotás, melyben páratlan élmény elveszni, de elkerülhetetlen a felismerés lesújtó mivolta, miszerint hamis. (Esetleges SPOILEREK a tovább után).

Bevallom idén nem igazán koncentráltam az újonnan indult sorozatok feltérképezésére, de mentségemre szóljon - és talán így a legjobb - az igazán jó szériák megtaláltak. Természetesen minden bizonnyal még így is van olyan, ami kimaradt a szórásból, pedig érdemes lenne a megtekintésre, de azt hiszem a legjobbakat sikerült kihalásznom a tévésorozatok tengeréből. Maffiadráma, angol gyökerű, csodálatos brit akcentussal operáló párkapcsolati dramedy, női börtön és elegáns öltönyben mutatkozó véres ingű politikai cselszövések. Azaz jöjjenek 2013 legjobb kisképernyős bemutatkozásai.

Még az év végi toplisták előtt nézzük, hogy mi lesz a termés jövőre. Azért lesz mire beülni a moziba. Ti mit vártok a legjobban?

19 év, basszameg. Daniel (Aden Young, avagy kiderült, hogy Nicolas Winding Refn ikertestvére is a szakmában van) majdnem két évtizedet tölt a halálsoron, várva a kivégzését egy fiatalkorú lány megerőszakolása és meggyilkolása miatt. A fehér szoba magánya, a bűntudat kínkeserves önmarcangolása végül nem emészti fel teljesen, de hiú reményeket nem táplál. Itt fog megdögleni. Csak, hogy tizenkilenc év után (lásd az igazságszolgáltatás gyorsaságát) előkerül egy, az ítéletet negáló bizonyíték, miszerint a sperma nem egyezik az övével és a gyilkosságban sem biztosak. Daniel majd két évtizednyi magány, bezártság, lelki és testi erőszak után visszatér családjához, a külvilágba.

Pornódráma. Joseph Gordon-Levitt első filmje duzzad a fiatalos energiától, izzik a bizonyítási vágytól és azt kell mondanom, hogy elég természetesen jön belőle minden. Ugyan a Don Jon egy óra alatt elverekszi magát Scarlett Johansson puncijáig, de, mint ahogy hamar kiderül a tökéletes testbe csomagolt nőről, hogy csak felszínes picsa, úgy Levitt debütálása sem fúr le a csontig. De nem is szükséges.

Száz százalékos szubjektivitással összeszedtünk nektek öt filmet, amiket mi fogyasztunk minden december végén a halászlé és a halálos túladagolást okozó sütemények mellé. Jöhetnek az egyéni toplisták, egyet- és egyet nem értések, de a lényeg ugyanaz: mindenki találjon magának néhány kedvére valót az eddig betárazottak mellé. Merry Christmas, bitches!

Scorsese-montázs. Gyönyörű.

Egyáltalán nem indokolatlan az az ambivalencia, amely fellép mikor a néző a stáblistánál konstatálja, hogy látott egy egész jó ötlettel, korrektül kivitelezett gengsztervígjátékot, majd megtudja, hogy Luc Besson rendezte (és részben írta). Ugyanis nem tudom eldönteni, hogy haragudjak rá, amiért megint csak egy élvezhető közepesig vitte a szintet vagy dicsérjem meg, mert ezúttal nem egy kurva bérgyilkos áll a középpontban. A Vérmesék ugyanis közepes film egy-két tagadhatatlanul remek pillanattal. Akár Besson karrierje.

Azt hinnéd a legújabb brutális verjük-szét-egymást verekedős videójáték intrójával van dolgod, aztán rájössz, hogy csak Stallone promótálja a brancsát.