Tehenészfiúk és tehenészlányok, sarkantyúzzátok meg lovaitokat, majd irány a Vadnyugat, ahol az ormótlan sziklafalak közt húzódó kanyonok, messzi prérik és forró sivatagok számos legendát őriznek hírhedt banditákról, hős rangerekről és bátor indiánokról. Ezen legendák egyike a magányos lovas históriája is, melyet a félbolond, Tonto nevű öreg indián regél el nekünk. Meséjéből pedig megtudhatjuk, milyen is az, ha a Disney rászabadítja a vadnyugatra a kikent képű Johnny Deppet, aki furán beszél, még furábban viselkedik és egy döglött madarat hord a feje búbján.
Ahogy a westernfilmekben általában, történetünk középpontjában olyan jellegzetes elemek állnak, mint a bosszú, a pénzsóvárság és a vasúthálózat kiépítése, de mint már említettük – és ez egy nagyon fontos dolog, mondhatni kulcsfontosságú jelentőséggel bíró tulajdonsága a filmnek – ezt a történetet egy félbolond, öreg indián meséli el. Éppen ezért a korára és megkérdőjelezhető mentális épségére tekintettel nézzük el neki, ha a történet bizonyos pontjain nem tudunk meg olyan dolgokat, mint például, hogy Tonto hogyan szabadul ki a börtönből, vagy hogyan kerül egy ló az égő épület tetejére? Ennyi év elteltével még szép, hogy nem emlékszik mindenre, ezért ne foglalkozzunk vele, ha maradnak lyukak vagy logikailag megkérdőjelezhető momentumok a történetben. Meg amúgy sincs ki a négy kereke szerencsétlennek…
Ezzel a pofátlanul egyszerű, de zseniális csellel húzzák ki magukat az írók a bíróság elé állítás alól, amit a dramaturgia ellen elkövetett – normális esetben megbocsáthatatlan – merényleteikkel érdemelnének ki. Itt azonban kifejezetten működőképes ez az abszurd ötlet, hisz a film csak annyira akar komoly lenni, hogy megadja a bosszúvágytól fűtött leszámoláshoz kellő érzelmi töltetet. Akármennyire is élnek szívünkben örök lángon a kőkemény, férfias westernfilmek vérmocskos emlékképei, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez egy Disney-film. Egy olyan Disney-film, ami a vadnyugat mesés, kalandokkal teli, többnyire komolytalan oldalát mutatja be, bár a rettentően gonosz banditát alakító William Fichtner félelmetesen jó karakterének hála, szó szerint belekóstol időnként a komorabb hangvételű oldal kegyetlen romlottságába is.
Mindemellett pedig az írók még arra is külön gondot fordítanak, hogy követhetetlenül sok műfaji klasszikus előtt tegyék tiszteletüket, ráadásul még a Johnny Depp állítólag Jack Sparrow-t majmoló, önismétlő alakítását bíráló kritikusoknak is beintenek, mikor jóformán szó szerint átemelik A Karib-tenger kalózai egyik legemlékezetesebb jelenetét a lassan süllyedő hajóról a megállíthatatlanul száguldó vonatra. Az efféle megoldásokat pedig akkor is jó látni, ha néha egy-egy utalásnak az amúgy sem létező jellemfejlődés vagy a kaotikus dramaturgia látja kárát.
A habkönnyű szórakozásról és a vidám hangulatról a Blockbuster-arcát felöltő, fehérre mázolt Johnny Depp gondoskodik, aki Tonto hibbant karakterének gúnyájában bohóckodja végig a filmet. Depp nagyon érzi ezeket a különc, infantilis figurákat, annyira, hogy akaratlanul is elhappolja a reflektorfényt a címszereplőről. Sokkal inkább Tonto filmje ez, mint a magányos lovasé, bár tény, hogy szükségük van egymásra – meg néha egy bizonyos lóra – hogy a leglehetetlenebb helyzetekből is a legelképesztőbb módokon verekedjék ki magukat. A bátyja haláláért bosszút fogadó, maszkot ragadva törvényen kívülivé váló lovas így a magyar címmel ellentétben kicsit se magányos, viszont annál szerethetőbb figura az őrült indián oldalán.
Az írók marha lazán kezelik a sztorit, térben és időben ide-oda ugrálva kalandoznak – ahogy az öreg mesélőnek éppen eszébe jutnak az események -, mi meg csak sodródunk a poros texasi városkák bordélyházaitól az indiánok területén át a zakatoló vonat vagonjainak tetejéig. Néha viszont a terjedelmes játékidő mellékhatásaként megtörik a lendület, amit aztán a film végi bőséges akciókavalkád a maga bődületesen nagy és hangos mivoltával el is felejtet, de tény, hogy maradhatott volna még egy kicsit a vágószobában (például a húsevő-vérengző nyulak nem hiányoztak volna). Kisebb hibáit leszámítva viszont egy vicces, kalandos és akciódús film ez; egy öreg, hibbant indián meséje, ami vagy megtörtént, vagy nem; vagy elhiszed, vagy nem. Ahogy a nyelvet elég istenesen törő Tonto mondaná: Film lenni jobb, mint híre. Nézni meg gyorsan!
A MAGÁNYOS LOVAS
(The Lone Ranger, 2013)
amerikai western-kalandfilm
játékidő: 149 perc
rendezte: Gore Verbinski
főszereplők: Arnie Hammer, Johnny Depp, William Fichtner, Helena Bonham Carter
