Azt hiszem hivatalosan kijelenthető, hogy az akcióműfaj agonizáló, utolsó egyedei közül Toretto-ék uralják az élbolyt. Még nem érték el az Expendables-kort, előttük járnak és habár mögöttük szinte légüres tér tátong, mindent megtesznek azért, hogy a tökös, ízig-vérig macsóvagány-veretős akciófilmet olyan pofátlanul szórakoztatóan prezentálják, hogy az intelligensebb néző is kénytelen legyen gondolkodóba esni, hogy ezt a kliséktől vérző kétórányi zúzdát, hogy a rákos fenébe lehet ennyire önfeledten élvezni.

Minden elismerésem Justin Lin-é, aki még a hatodik alkalomadtán sem próbál vért verejtékezve kilépni az azóta totálisan elszabadult franchise mindent porig zúzó, szemtelenül maszkulin légköréből és a jó öreg elhasznált műfaji sablonokat rezzenéstelen arccal fűzi egymásba, amolyan alibi-történet gyanánt a könyörtelenül száguldó akcióorgiák mintegy átvezetéseként.

Mert a Furious bizony keményvonalas, meghatározó franchise lett, amely a filmes költségvetésének egészét olyan ragyogóan használja ki és építi be minden egyes újabb epizódba, mintha egy 13 részes professzionálisan átgondolt kábeles dráma struktúrájában és egész évadon átívelő potenciáljaiban gondolkodna. Persze mindezt vetítsük le a fekete és fehér asszonyverőben DOMináló Toretto, meg a kétségtelenül a filmbe erőszakolt Dwayne Johnson (mostanában mintha elkopott volna a THE ROCK becenév) karakterének szintjére. Aki vevő volt (vagy már kezdetben elfogadta) a benzingőzben seggüket reppzenére rázó luvnyák neonnal bevilágított atmoszférájára no meg annak ikonikus alakjaira az mostanra gyakorlatilag családtaggá vált.

Mert ez a vonulat mindig is ott volt - már az első részben - az FF szériában, amelyre már természetesen tudatosan ráerősítettek és Vin Diesel sem nevezte véletlenül "Family-Saga-nak" az évről évre frissülő produkciót, hiszen már réges-rég nem az újonnan beimportált mellékszereplők vagy szezonális főgonoszok jelentőségén múlik/múlt a sikere (na, de legközelebb..*). Ez a csapat bizony működik. Kétségtelenül, humorosan, élvezetesen, csapatmunkával dorbézolva szegezi nézőjét a moziterem karfái közé.

A 160 milliós költségvetésnek megint csak minden egyes petákja ott dübörög a képkockák között, melynek helyszínéül ezúttal London-t választották a készítők, amelynek stílusa, eleganciája pont kapóra jött, ahhoz, hogy valami frisset, de mégsem indokolatlanul idegent eresszenek a Toretto-familia tagjaira.

Valójában gyakorlatilag már felesleges szavakba önteni azt a látványt, akciózsonglőrködést, amelyet hatodszor megengednek maguknak a készítők. Néhol pofátlanul röhejes, máshol eszeveszettül kúl, megint másutt pedig csak annyira adrenalinhajhász és dinamikus, hogy a műfajra éhes néző lelkében egyszerre előhívja és megmosolyogtatja a taknyos kisgyereket. Jármű, ember, érzelem, egyszerűen minden max tempót diktál, de ennek ellenére egyiknek sem vész el az éle: az akciók tökéletesen láthatók (és ezáltal) élvezhető, a karakterek már megismert jelleme ismételten üdítő, az érzelmek kvázi kötelező mivolta pedig csak minden harmadik kanyarban lassítja 2 km/h-val a nagy hévvel repesztő cselekményt, de az még jól is esik kicsit.

Manapság nem tudok olyan franchise-t említeni, amelynek futószalagon gyártott, évről-évre érkező epizódjainak tudomásul vétele után ne húznám kissé a számat, hogy mégis "mi a fenének?". Ezt az egyet kivéve. Ugyanis az FF-production valami megmagyarázhatatlan módon tartja az ötödik felvonással maximumra járatott minőséget és elnézve az utolsó (utáni) jelenetet ez remélhetőleg jövőre sem fog változni (habár ez ténylegesen csak remélhetőleg, mert Justin Lin kezéből James Wan-hoz vándorol a rendezés joga, akinek életműve nem éppen az efféle agyatlan szórakoztatás melegágyát tükrözi). Mert ez kedves olvasók, hatodszor is kegyetlen jó móka.

A következő bekezdés SPOILERT tartalmaz:

*Láss csodát!: a kliséhalmozódásból adódóan az ember fejében még csak fel sem vetődik az a fordulat, amely a végén négy keréken, kopaszodó fejjel és borostás arccal robban be mintegy, a hetedik rész előfutáraként bosszúra éhezve. Ezen momentum pedig tulajdonképpen felér egy Avengers közös univerzumbeli átfedéssel, átültetve az akció zsánerére. Hiszen Dieselék után nyilvánvalóan Jason Statham az egyetlen tökös fickó, aki még magát adva hű az akciófilmhez, mint műfajhoz és ennél pazarabb egybefűzést gyakorlatilag nem is tehettek volna. A hetedik rész - akárcsak az ötödik - így újra előrángat a pakliban egyébként már minimálisra csökkenő főgonosz aduászt, amelynek csendes, eltitkolt és piszok jól időzített felbukkanásáért egy hatalmas vállveregetést érdemel az egész banda.

I love this franchise. 8/10