Mese babbal
Egyszer volt, hol nem volt, talán még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy világ, ahol a technika fejlődésével párhuzamosan hódított egyre nagyobb teret magának a bárminemű tartalmat, mondanivalót és mélységet nélkülöző, pusztán a vizualitásra építkező, általában 3D-ben domborító, habkönnyű kikapcsolódást biztosító „látványfilm”, mely már-már külön műfajjá nőtte ki magát az utóbbi időkben. Ezen belül is virágkorukat élik manapság a klasszikus népmesék dark-fantasybe torzított látványos-hangos mutációi, aminek következtében nem kerülte el Hollywood figyelmét Az égig érő paszuly története sem.
Ha nem kerülte, hát nem kerülte; Az óriásölő mindenesetre az imént körülírt skatulyába tökéletesen illeszkedve hozza sorstársai minőségét és tartja be azok hagyományait, miszerint a mesei szerkezetet különféle rémségekkel kiegészítve gyúrja össze egy mérsékelten szórakoztató akció-kalandfilmmé. Ennek fényében kerül történetünk főhőse, Jack, az egyszerű parasztlegény egy kalandvágyó hercegnő társaságában az emberevő óriások birodalmába, miután a piacon kapott babok égig érő paszullyá serkenve emelik Jack kicsiny viskóját a felhők fölé, ahol a legendává slankult régi ellenség csak a lehetőségre vár, hogy megtámadhassa a földi királyságot…
A hőssé avanzsáló parasztlegény története pedig egészen izgalmasra sikeredett, annak ellenére, hogy a sematikus karakterábrázolás kissé lélektelenné teszi a filmet. Ezen igyekszik javítani az időnként makacsul brutális vérengzésbe torkollani vágyó forgatókönyv, amit a rendező vasmarokkal fog vissza, hiszen mégiscsak egy meséről van szó. Ettől függetlenül nem fél megválni a főbb szereplők többségétől, így miközben az óriások igen vehemensen csócsálják a király delegációját, bőven marad azért kiért izgulni. Nem mellesleg nagy szerepet játszik ebben a Jacket alakító Nicholas Hoult is, aki az egyik legígéretesebb jövő előtt álló fiatal színész napjainkban, ill. a hercegnőt megformáló Eleanor Tomlinson, kinek sugárzó játéka meglepően sok elevenséget csempész a legsablonosabb jelenetbe is.
Az óriások hol viccesen, hol ijesztően tornyosulnak a szereplők fölé, de mind a történet, mind a látványvilág szempontjából érződik több-kevesebb kidolgozatlanság, némi összecsapottság, ami pont a végső, nagy csatajelenetnél kristályosodik ki. Így a grandiózus finálé elmaradása valamelyest lefarag az élményből, mégis kellemes meglepetésként maradt meg bennem a film. Valahogy minden hibája ellenére működik, leköti a figyelmet és közel két órán át kellemesen elszórakoztatja a kalandra szomjazókat, akiket nem zavar, hogy itt bizony csak babra megy a játék. 6/10