„… legalább Budapest jól játszotta Moszkvát”
Az új Die Hard film olyan lett, mint a háromnapos pizza: száraz és szottyadt, fogyasztásra pedig nem igazán ajánlott. Szóval lelkiismeretünk nyugalmának biztos tudatában őszintén kijelenthetjük, hogy ezért a másfél órás nyüglődésért igazán kár volt hetekre felforgatni a budapesti közlekedést, hisz jövőre az egész filmből már csak arra fogunk emlékezni, hogy „benne volt a Ganxsta is.”
Mert bizony ilyen trehányul összehányt forgatókönyvet ennyire lagymatag akciójelenetekkel kibélelve még az ultrabé straight-to-DVD akciófilmekben is ritkán látni. Pedig a rendező nagyon igyekszik egy tökös mozit összerántani, de annyira fantáziátlanul áll hozzá, hogy hiába robban fel minden, hiába a sok autós üldözés és golyózápor, ha a folyamatos ásítozástól ködös szemünket csak a totál működésképtelen apa-fia szál nevetséges párbeszédei képesek nyitva tartani, melyek után még a Yippie-ki-yay! is olyan erőtlenül foszlik szét a levegőben, mint a hajótörött segélykiáltása a viharos óceán kellős közepén. A hónaljszagú, következetlen fordulatok pedig csak még inkább a víz alá nyomják szerencsétlen, kapálózó testét.
Willis sztoikus nyugalma, mesterkélt lazasága és itt-ott elhintett, kellemetlenül bárgyú egysorosai meg bazmegjei sem az igazi John McClane-t idézik, csupán annak megfakult, gyűrődött képmását, aki a fiát alakító Jai Courtney mellett egy megfáradt öregember már-már feleslegesnek tetsző mellékszereplőjévé slankul. Egyszerűen semmi nem akar összeállni, semmi nem akar működni ebben a megsavanyodott folytatásban, de legalább Budapest jól játszotta Moszkvát... 3/10