Amikor Butch (Bruce Willis) visszafordul az ajtóból, hogy szembenézzen azzal, ami elől jól kitervelt átverése miatt menekül, a film legjobb gondolata. Tudatosul az egyszerű bokszolóban, hogyha most kiviharzik azon az ajtón, akkor ugyanúgy üldözni fogja őt a múlt, amit hátrahagy, ahogy eddig. Majd amikor fegyverért kotoncol azt egyfajta komikus módon túlozza el Tarantino, de végül a lehető legmerészebb variációval tűnik fel az ajtóban: Bruce Willis véresen-csapzottan, összeverten készül mészárlásra egy verőérvágó szamurájkard segítségével - a film legszebb jelenete, Ving Rhames és Bruce Willis kettőse olyannyira hárdkór, morbid és szemtelenül ironikus, hogy az már-már elvontan művészi. A Ponyvaregény három egybefüggő története közül ez a legizgalmasabb, ugyanakkor mindegyikre rátapad egy saját, kegyetlenül vicces és szabad szájú, parodizáló, brutális kézjegy, aminek a tulajdonosát Quentin Tarantinonak becézik filmes körökben.

Az igényes akciófilm kedvelők figyelmét hívnám fel erre a trélerre. Tökös, markáns, akciódús, és Jeremy Renner úgy tűnik szépen veszi az akadályokat. És habár a Bourne-trilógián keresztül tud csak érvényesülni, nem szabad kihagyni ilyen ínséges időkben.

Aki látott már Megashark-filmet, az tudja, hogy az Asylum gyűjtőnév mögött megbújó elmeháborodottak mekkora csapást képesek mérni az egyszeri néző szürkeállományára már egy natúr, egyfejű cápával is. Belegondolni is rossz tehát, milyen mentális károkat és maradandó lelki sérüléseket tudnának okozni egy kétfejű, mutáns cápával, hát még ha olyan színészlegendákkal állítják szembe, mint Jerry O’Connell öccse, Charlie, Hulk Hogan lánya, Brooke vagy a fogalmam sincs, kinek a kicsodája, de mindig mélyen dekoltált Carmen Electra…

Az év egyik legbetegebbnek ígérkező filmjében a nácik okoznak újabb kellemetlenségeket az emberiségnek, miután támadást indítványoznak a II. világháború idején kiépített új székhelyükről: egy titkos bázisról a Hold sötét oldalán...

A hősiességre, vágtára született ló első nagy feladata, hogy felszántsa a földet, ahová újdonsült gazdájának édesapja vitte, miután háromszor annyit licitált rá, mint amennyit ér. A Joey-nak keresztelt patás köszönőviszonyban sincs az igás lovakkal, de ha nem tudja vele a fiatal fiú megmunkálni a földet, akkor elveszik tőle és családjától az otthonukat. Az egész filmre jellemző jelenet: Joey és Albert kínkeservesen küzdenek, hogy szántsanak miközben a nép úgy áramlik a kerítés köré, mintha legalább három szűzlány villantgatná bájait egy mező közepén a XX. század elején - elkalandoztam, az egy másik film lenne -, és a földesúr személyesen szeretné látni, ahogyan elvesztik mindenüket. A ló majdhogynem összecsuklik, az eső drámaian elered, amikor a fiú és lova együttes erővel a szakadó esőcseppek közt felszántják a termőföldet. Ez az émelyítő giccstorta első szelete, mely még kevésbé agyoncukrozott, mint a későbbiekben tálcán átnyújtott jelenetek, amelyektől hemzseg a film.

" - Maga azt hiszi, hogy ártatlan?
  - Nem tudom."

Amikor a tizenkét esküdt közül egyikük "nem bűnös"-el szavaz, akkor a tizenegy emberben valami felmordul. Lökött ez az ürge?! Aludt a tárgyaláson vagy csak szimplán idióta?! A szemtanúk, a fültanúk, és minden tárgyi bizonyíték egybe vág azzal, hogy a vádlott, ez a tizennyolc éves fiú megölte az apját.

A 8-as esküdt (a karizmatikus, végtelenül szimpatikus Henry Fonda) még csak nem is azt mondja, hogy váltig állítja a fiú ártatlanságát. Csak arra ösztönzi a vele homlokegyenest szembenő társaságot, hogy beszélgessenek el. Ahogy a tökélyre írt cselekmény egyre aprólékosabban kibomlik, úgy kerülnek elő a vadló előítéletek, a személyes sérelmekkel bemocskolódott döntések, és az ész érvek. A tizenkét vadidegen közt jobban izzik a levegő, mint ebben a  dohányfüst lepte, hőséggel kibélelt kis szobában. A fickó agyafúrtan, racionális érvekkel, pszichésen morzsol el minden megkérdőjelező, támadó, cinikus és arrogáns ellene irányuló fellépést. Kényelmetlen és kellemetlen a szituáció, ahogy a többség ellen menni MINDIG törvényszerűen az.

Idenézzetek! Látványos, akciódús, drámai, epikus, poénos, mintha csak egy képregényfilm volna. Honnan ez az elképesztő újítás?

(Utóirat: a posztban fellelhető iróniatartalom miatt az oldal nem vállal felelősséget.)

„NE ESS PÁNIKBA!”

Olvastál már könyvet visítva? Nem? És szeretnél? Akkor talán ideje a kezedbe venni Douglas Adams ötrészes trilógiájának első kötetét, ezt a „hallatlanul figyelemreméltó” könyvet, ami nemcsak hasfájásig röhögtet, de közben a világnézetedet is konokul feltúrja, gondoskodva róla, hogy ezentúl egész más szemmel vizslasd a körülötted lévő legártatlanabb dolgokat is, különösképp a delfineket... És persze arra is figyelmeztet, hogy nem árt, ha mindig tartasz magadnál egy törülközőt, hiszen ki tudja, mikor kell leintened egy repülő csészealjat, mert miután néhány buldózerrel lerombolták a házadat, és a legjobb barátodról kiderült, hogy földönkívüli, néhány rosszmodorú idegen váratlanul elpusztítja a bolygódat, ami útját állja egy hamarosan elkészülő csillagközi autópályának?