"Nagy hévvel, kis ambícióval" folytathattam volna így a címben, mert az már mindent elmond Kurt Sutter kicseszett vagány drámájáról, hogy az újonnan kezdő évadban voltak említésre méltó, kibontandó szálak, meg olyanok, amikkel volt némi gubanc, a legnagyobb horderejű mégis az, hogy hiányzott belőle a megszokott a hangulat. És ha egy SoA rész alatt nincs hangulat, akkor megbaszha... Szóval, ha négy évadon keresztül (majdnem) végig kapsz egy utánozhatatlanul erős, explicit drámát, romlott, romlandó, esendő, de eszméletlenül szerethető karakterekkel, akik mindezek ellenére alkotnak összetartó családot, akkor azt továbbra is elvárod.
Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers sztárja azzal a kijelentéssel nyitotta idén az olimpiát, hogy az USA ezen válogatottja még a legendás ’92-es DreamTeamet is leverné. Voltak persze, akik ennek hallatán egyetértően bólogattak, de a legtöbben egyszerűen kiröhögték Kobe-t. Az NBA 2K13 azonban esélyt ad minden játékosának arra, hogy virtuálisan lenyomhassák a szóban forgó, gigászi összecsapást Jordanék és Bryanték között. Az alábbi előzetes is ezt a csatát melegíti elő, miközben a kosárrajongók tűkön ülve várják október 2-át.
Aaron Paul (Jesse álá Breaking Bad) és Mary Elizabeth Winstead kőkeményen rajta vannak a pián, amikor előbbi úgy dönt, hogy lassít és leáll az ivással. Ígéretes dramedy James Ponsoldtól, egészséges arányú humorral és melankóliával.
A Kalandférgek és a Hé haver, hol a kocsim? című frenetikus vígjátékok rendezője kissé megfáradtan tért vissza, arra alapozva, hogy ha Seann William Scott a főszereplő, az már önmagában elviszi a hátán a filmet, de ha még oda is fosik a teniszpálya közepére, az már hajjaj, garantáltan nagy siker. Ezért aztán az alpáriság csak úgy fröcsköl a képernyőről, mialatt Gary, egy random középiskola fokozottan homoszexuális beütésű gondnoka megpróbál bajnokcsapatot faragni a suli lúzer teniszezőiből. És miután Gary a gátlástalan természetét a teniszre is kivetíti, mire eljutnak a bajnokságig, a félig vagy teljesen megemésztett táplálék mindenféle formája a pályára toccsan és Seann William Scott csupasz farpofáival is többet szemeztünk, mint szerettünk volna. Bár Gary extravagáns figuráján, sajátos vonzalmán a régi edzőhöz, még sajátosabb vonzalmán a nőkhöz és értelmetlen monológjain el lehet röhögcsélni, az Ütős csapat nem nagyon nyújt többet a középszernél, így igazán élvezni csak azok fogják, akik a saját fingásukat is minden alkalommal az ánuszuk apró kis tréfáiként élik meg. 
Jason Statham még életében nem várt ennyit egyetlen mozgóképen sem, hogy közelebbről megismertesse az öklét a tetszőleges nemzetiségű anyaszomorítókkal. Nem csoda, hogy acélos idegzet kell hozzá, hogy az ember kivárja, amíg a pofonfa elkezdi hullatni termését. Boaz Yakin író-rendező ugyanis van olyan balga, hogy karaktert építsen egy olyan akciófilmben, ahol senki nem kíváncsi rá. Mert mi a büdös francnak?! A sztori nem több egy átlagos korrupt zsarus, akcentusos oroszos, kung-fuzós ázsiaikat felvonultató Statham-mozinál, ami cseppet sem lenne baj, ha úton-útfélen nem botlanánk közhelyes dramatizálásba, amely a szórakoztatásra termett csihi-puhi kárára válik. Ezt leszámítva a kopaszodás, a borosta és a markáns pofa reklámarca természetesen ismét csak megörvendeztet minket néhány nagyszerű seggreveréssel, pergő tűzharccal és pár frappáns, ámbár nem túl velős egysorossal. A csattanó nem csattan, a harckoreográfia a középszerű iparos kezét dicséri, így hát annyira hatásosan nem lehet vele kikapcsoltatni az ember agytekervényeit, mint mondjuk A Szállítóval, vagy a tavalyi 
