(A következőkben Doggfather sorain keresztül ismerkedhettek meg az itthon megjelent képregényekkel, amelyekben elsőként tűnt fel a pimasz playboy, vagyis Tony Stark a Vasember).

Nem csak az Iron Man:TAS-t (The Animated Series) mutatták be itthon, de volt Vasembernek már önálló kalandja képregényben is. A Marvel Extra azzal a céllal indult útjára 1993 februárjában, hogy a Marvel Comics univerzumának minél szélesebb szeletét mutassa be. Az első számban még Pókemberrel együtt dolgoztak a Bosszú Angyalai, majd önállóan, és a harmadik számtól megosztva volt benne Vasember és Angyalok is.

Ezekben a számokban jelent meg először saját kalanddal Vasember. A történetek a Vasember #219-221-ben jelentek meg eredetileg Amerikában.

(Az írást Borosta követte el.)

Jó, hogy láthatjátok a poszteren az angol címét a filmnek, mert nem tudom dereng-e még nektek a Barátság extrákkal (aminek a címe Friends with benefits volt). De tulajdonképpen annak egy korosztállyal idősebb változatáról van szó ezúttal. Itt már régen túl vagyunk azon a felelősség áthárításon, ami a Will Gluck-féle film fiatal szereplőit egy csak szexen alapuló kapcsolatba hajszolta.

Christian Bale-ra és Gwyneth Paltrow-ra emlékeztető két szereplőnk ezúttal a gyermekvállalás környéki, manapság szinte kötelező két szülő egymás agyára megy és szétbútorozik felállástól akarják magukat megkímélni, amikor belemennek, hogy érzelmek nélkül vállaljanak gyereket.

„Everybody get up, it’s time to slam now…”

Gondolom, sokan emlékeznek még erre a dalra, ill. a hozzá kapcsolódó filmre, ami nekem személy szerint életem egyik első moziélményét jelentette akkoriban. A Bolondos Dallamok és Michael Jordan találkozása egy nagyszerű családi film-rajzfilm hibridet eredményezett, ami szerencsére még éppen időben készült el ahhoz, hogy a hagyományos 2D-s rajzfilmfigurák boldogítsák a szereplőket, és ne olyan Garfield-szerű CGI-szörnyekkel pakolják tele, mint ami az utóbbi 10 évben jellemzi a hasonló filmeket. A Looney Tunes szereplői és Jordanék pedig remekül megférnek egymás mellett, szinte tökéletes harmóniát alkotva, így még 15 év elteltével sem lógnak ki a mesefigurák a filmből, vagy az élőszereplők a meséből – nézőpont kérdése.

MU HA HA HA HA HA HAHHAHAA!!

Még gondolkodom, hogy mi késztette arra az öreget, hogy a csodálatos búcsú (Gran Torino) után mégis visszamásszon a mozivászonra, de abban majdnem teljesen biztos vagyok, hogy nem ez a forgatókönyv. Nem mintha baj lenne, mert akad benne hangulat, dráma, megvan az életérzés - és imádni való, ahogy Clint son-of-a-bitchezik -, de voltaképp eredetiség nem sok szorult belé és hát Justin Timberlake még mindig nem olyan jó színész, mint azt hiszi magáról. Baseball és a családi viszony ápolása, megszórva némi feelgood varázsporral. Annyi biztos, hogy Eastwood nélkül a kutyák se nagyon hugyoznák le.

Kapcsolatom az ázsiai filmmel igencsak viharvert (évek óta nem beszélünk), aminek többek közt különböző személyes okai vannak. A Két nővér hosszú idő óta az első olyan produkció, amely méltán és ambícióval telve sarkall eztán arra, hogy többet foglalkozzak az ázsiai filmművészet gyöngyszemeivel. Azon belül is a horrorral, hiszen azt az elvitathatatlan tényt, hogy a japán, koreai és egyéb ázsiai területen foganó rémtörténetek, rémdrámák híresek kreativitásukról, mélyre nyúló morbidságukról és persze utánozhatatlan félelemfaktorukról kár lenne tagadni.

A folytatás elvileg 100 perces lesz, és Berserk: The Golden Age Arc II. - The Battle for Doldrey névre hallgat, azt pedig nem tudni még, hogy mennyit, de akár az első részé, ennek a megjelenése is csúszik. 

Nagy ember nagy karddal

„A tenger és a széljárás olyan amilyen.
Vagy alkalmazkodik hozzá az ember hajója, vagy elsüllyed.”

Zenés paródia, ami minden szempontból jobb, mint a film.