Pofátlan predesztináció
Amikor egy feltörekvő színész/színésznő rossz munkához adja a nevét (utólagos és szubjektív megítélés alapján), óhatatlanul elkezd motoszkálni a fejemben, hogy vajon ő mit láthatott abban a bizonyos kezdeti stádiumban lévő produkcióban? Miért érzett elfojthatatlan vágyat, hogy szerepeljen benne, és hogyan tudták meggyőzni? Jelen esetben pedig főleg ez a helyzet, ugyanis alanyunk az a huszonkét éves fiatal lány, aki nem is oly régen valószínűleg megszedte magát Katniss Everdeen fatuskóhoz hasonló érzelemvilággal rendelkező karakterével.
Meglepő tehát, hogy Jennifer Lawrence a kritikusok által is nagyra becsült Winter's Bone, az X-men: First Class és a The Hunger Games-ben nyújtott egészen komoly alakítása után egy mezei elsőfilmes rendező tucat-thrillerében vállaljon szerepet. Hogy kicsit levegyem szegény Jenni válláról a súlyt, Mark Tonderai rendező sokkal több becsmérlő szót érdemel, hiszen a House at the End of the Street 2012 talán legsemmilyenebb thrillere is lehetne, mely még véka alá is akarja rejteni, hogy hülye, mint egy darab tégla.
Ez legjobban ott ütközik ki, hogy elég öt kemény percnek eltelnie, hogy a néző realizálja a választását. Minden eleve el van rendelve, érezni, hogy merre fog haladni a dolog, szikrája sincs az egyéniségnek, újszerűségnek, vagy csak helyesen alkalmazott, összelopkodott momentumoknak.
Anya és lánya új házba költözik. (Klisé 1.) A ház egy korábban történt brutális gyilkosság helyszínével szomszédos. (Klisé 2.) A lányt mindenki óva inti az esethez kapcsolódó momentumoktól: a házzal és annak történetével való foglalkozástól, esetleg a mai napig élő rokonoktól. (Klisé 3-4.) A sor pedig folytatódik egészen a film végéig, amíg körülbelül több száznál meg nem áll a mutató. Van itt minden: kezdetben konszolidált, majd lázadó tini, sunyi és rejtélyes idegen, vérpina körítés, indentitás zavaros elmebeteg, szánalmas csavar, happy end.
A szegénységi bizonyítvány pedig tényleg "csak" annyi, hogy a másfél órás film konklúziója ki is merül annyiban, miszerint Jennifer Lawrence szép, Jennifer Lawrence tud énekelni és gitározni. Azért ez nem rossz egy 2012-es thrillertől nem? Üdvösségnek ugyan kevés, félni rajta annyira fogunk, mint egy Titanic-on, de majd elnézi a nép, mi? Hát valahogy ez az elképzelés világszinten nem működött, még akkor sem, ha a szereplők kielégítő alakítást nyújtanak egy ilyen kategóriájú filmhez képest. Súlytalanul, érdektelenül, röhejesen elkészített thriller még nem futott fel, és nem is fog, az hét szentség. 3/10
