Fekete szalagok sötét kis titkai
A horror-antológia nem egy új keletű kreálmány, ámde kézi kamerás próbálkozást eddig még nem sűrűn láthattunk ebben a koncepcióban. Márpedig nagy divatját éli mostanság az ún. found footage stílus, amely egyesek szerint virágzik, míg mások sokkal inkább gondolják úgy, hogy virágzás helyett egyfajta ragályos kórként terjedve férkőzik be a legtehetségtelenebb rendezők és olcsójánosok agytekervényei közé, akik aztán a könnyű pénzszerzés reményében alázattal hódolnak neki. A V/H/S pedig pontosan ez utóbbiak számára igyekszik bizonyossá tenni azt, hogy a hatásvadászaton és a bazári ijesztgetéseken túl is leledzik még potenciál a horror eme alműfajában; talán több is, mint azt elsőre gondolnánk.
A világot persze ezen alkotás sem váltja meg, sőt hogy rögtön egy negatívummal kezdjek, a stílusra jellemző földrengésszerű kamerarángatás valami borzasztó irritáló módon söpör végig a filmen, mintha egy dühös tornádó karmai ragadták volna el a készüléket, s talán egy másodpercre sem sikerül stabilizálni a képet. Valahogy azonban most mégsem zavaró oly’ elviselhetetlen mértékben, mint más esetekben, amikor kis híján az őrületbe kerget, ennek pedig nagyon egyszerű oka van: leköt a történet. Illetve lekötnek a történetek, mivelhogy antológiáról beszélünk. Annak ellenére is lekötnek, hogy amúgy olyan hézagosak, mint az ementáli sajt. És bár ez alapjaiban lehetetleníti el a film teljes megértését, egyúttal amolyan sejtelmes-véres misztikumba is pólyálja, ami a found footage horroroknak mindig is kötelező eleme volt.
Az alaptörténet szerint egy huligánokból álló banda egy ismeretlen megbízó által felkért rablását követhetjük nyomon, amely során egy videokazettát kellene meglovasítaniuk, ám a megadott épületbe érve – és nagy meglepetésükre – egy hulla és egy halom kazetta várja őket. Mivel fogalmuk sincs, melyik az a bizonyos meglovasítandó szalag, elkezdik sorban levetíteni őket. A videokazetták pedig hol véresebb, hol gusztustalanabb, hol misztikusabb történeteket őriznek, és miközben hébe-hóba egy-egy cici is villan, a szörnyetegtől a kísértetig és a sorozatgyilkostól az ördögűzőig mindenféle rémséget és horror-elemet a képernyőre köpnek.
Mialatt a felvételek pörögnek, a színvonal is kisebb-nagyobb hullámvölgyeket kénytelen behajózni, de a bizarr történetek rövidsége és kiszámíthatatlansága ügyesen kiszorítja az üresjáratokat. Az érdeklődés fenntartását erősíti az egyes epizódokat barázdázó szál is, ami mellesleg nem sok támpontot ad a videokazetták származását ill. a rajtuk szereplő filmecskéket illetően, csupán az érdekesebb szerkezet kedvéért öleli át az egész filmet. Viszont ha a darabkáit összevágnánk egy egésszé, az is ugyanúgy beleillene a sorba a másik öt mellé, mintha csak egy Mesék a kriptából maratont néznénk – persze teljesen más hangvételű fejezetekből összerámolva.
A minél sokszínűbb végeredmény érdekében számos – a horrort nem éppen megvető - író és rendező működött közre a film elkészítésében (pl. Ti West, hogy csak egyet említsek), és nem lennék meglepve, ha rövid időn belül akár több folytatás is érkezne hozzá. Bár sose voltam és most sem vagyok a stílus rajongója, azt azért el kell ismernem, hogy ebben a dögunalmasra nyújtott előkészítést mellőző, tömör koncepcióban nagyon is működőképesnek látszik a dolog, ezért ha legalább ezt a színvonalat tartani tudják, én állok elébe. 7/10
