American Horror Story light. De minek?

Tettem fel magamban a kérdést, amikor végére értem a David Wilcox keze alatt futó sorozat első részének. Ugyanakkor félig-meddig kézen fekvő a lehetséges válasz, hiszen az effajta misztikus horror-thriller-dráma masszára a legtöbb esetben kapható a közönség. Csak a 666 P.A. annyira szürke, jellemtelen és sablonokból építkező, ami egy középszintre elég. Abból meg Dunát lehet rekeszteni, mert mostanság inkább a minőségi, holtbiztos középszer előállítása a cél, mint a kétesélyes, rizikós, de markáns egyediséget tükröző különleges felütésű tévéshow. Mert egyébként tökéletesen el lehet nézegetni az egész jó színészgárdát, meg amiket művelnek, csak másnapra elfelejti az ember. Vagy tíz perccel utána.

Adott egy óriási bérház, több, mint háromszáz lakással, ahová a potenciális áldozatként értelmezhető aktuális főszereplő párocska költözik. A nő megkapja a gondnoki állást, a férj pedig bizniszmen és egyelőre minden fantasztikusan alakul a számukra. Aztán jön a ház ura és kedves neje. Gavin (Locke, azaz Terry O'Quinn) és Olivia (Vanessa Williams, mint a dögös, démoni feleség), akik a felragasztott, aranyat érő mosolyuk mögött legalább annyira gonoszak, mint Hókuszpók, és feltehetően az ördögnek melóznak. Vagyis megállapodásokat kötnek a lakókkal: egyikük visszakapja a halott nejét, ha cserébe gyilkol és így tovább, de bizonyos idő elteltével mindegyiküknek fizetni kell majd. Élettel, halállal, vérrel, lélekkel.

Az a baj a pilottal, hogy a legelfogadhatóbb jelenetek pont azok, amelyekben nincs semmi misztikum vagy félelemkeltés. Persze a manipuláció ezerrel érvényesül, működik, és a karakterek sem olyan bágyadt, unszimpatikus tucatemberek, akiknek mindennapjait rossz lenne követni. De igazából, amint feltűnnek az első baljós jelek, a parafaktor emelkedését megcélzók, a misztikumot és gonoszságot szimbolizálók, annyira sablonosan és közhelyesen sül be egyik a másik után, hogy rossz nézni. Elcsépelt ötletek egy csokorba összeszedve. Végül is, aki életében mondjuk még csak két horrorfilmet látott, az vélhetően elégedetten áll majd fel a tévé elől.

Ellenben a fényképezés, a hangulat bizonyos szinten történő megteremtése egész szép munka. Ez sem kiemelkedő, de tévés viszonylatokhoz képest a jobbak közé sorolható (bár a speciális effektek túl műanyagok).

Ugyanakkor színészek terén nagyon korrekt a felhozatal. Egyrészt O'Quinn és Vanessa Williams kifejezetten jók a gonoszt megtestesítő házaspár figurájára, mert mindkettőről elhiszed, hogy bármilyen mocsokságra képesek a csillogó tekintet mögött. Rachel Taylor bájos, és gyorsan tegyük hozzá, nem is csúnya, Dave Annable pedig női szemmel bizonyára értékelhető, illetve a mellékszerepekben felbukkanó arcokkal sincs semmi probléma vagy kivetnivaló.

Van átívelő szál, de valószínűleg minden részben új lakók és azok "megállapodásai" kerülnek majd előtérbe, miközben a háttérben egyre több sötét és pokoli dologra derül majd fény. És ha meg nem unom rövid időn belül a szerencsétlenkedést, a manipulációt meg az olcsó ijesztgetést, még az is lehet, hogy nézni fogom. Bár az odds nem túl magas rá. 5/10