Érezhető, hogy Zombie tanult az előző filmjének a hibáiból, mert most egy sokkal lineárisabb, érthetőbb és mindenekelőtt élvezhetőbb darabot hozott össze. Ezúttal se tökéleteset, de pusztán a fejlődést is értékelni kell.
A film ugyan folytatása az előzőnek, viszont az eredeti cím nem véletlenül hagyja el (szemben a magyarral) a hivatkozást az elődjére. Ugyanis a két mű között kilométerekben mérhető különbségek vannak. Sokkal reálisabb, könnyebben éli bele magát az ember.
A történet látszólag most sincs túlbonyolítva: a megismert családra rátörnek a zsaruk, azonban a „kölyköknek” sikerül menekülőre fognia. Míg a rántott húsit jóformán kihagyják a filmből, addig a hangsúly a két tesón és az apukájukon van, aki nem más, mint… Spaulding kapitány! Ami vélhetően a karakter népszerűségének köszönhető. Hármójuk ámokfutását követhetjük nyomon. Így kapunk egy anti-road movie-t. „Anti”, tekintve, hogy itt nincsenek hagyományos filmes értelemben vett „hősök”. Csak rosszak, még rosszabbak és áldozatok.
Ezzel ugyan a kilátástalanság érzése megmaradt, de valahogy mégis van benne valami könnyedség. Talán mert tudjuk, hogy ezúttal a végén mindenki megbűnhődik. Az megint más kérdés, hogy végig érezni a rendezői terelgetést. Az események láncolata túl valószínűtlen ahhoz, hogy ezek nélkül jussunk el az epikus (vagy legalábbis annak szánt) befejezésig.
A horror iránti tiszteletadás mindazonáltal sokkal kifinomultabb lett. Főleg a „bennfentesek” örülhetnek, hiszen rengeteg, számukra érdekes színész tűnik fel: Ken Foree Romero Holtak hajnalából, illetve a segédjét alakító Michael Berryman Craven Sziklák szeméből. Meg aki a Machete óta igazi kultuszstátuszt élvez: Danny Trejo. A többi apróságot már tényleg felesleges lenne sorolni (pl. Lugosi a tévében), a lényeg úgyis az, hogy Zombie megtanulta helyén kezelni a dolgot.
A dinamikával nincs nagy baj, csak egyszerűen túl hosszú ez a majdnem két órás játékidő. Főleg egy road movie-nak.
A legnagyobb bajom az, hogy ez mégis csak egy folytatás. Így viszont felvetődnek olyan falsúlyos kérdések, hogy hol a fenében van Dr. Sátán? Megmondom: a kivágott jelenetek között, extraként a külföldi DVD-ken. Mert bár tény, hogy a karakter abszolút távol áll a film által megjelenített világtól, abszolút nem illik bele. Csak így meg van egy jogos hiányérzetünk. Ezzel kapcsolatban fel is merül a kérdés, hogy miért ragaszkodtak a karakterekhez? Eleve legtöbbjük finomhangoláson esett át: Otis sokkal értelmesebben beszél, a Kapitány már nem minden mondatába szövi bele az „F”-betűs szót, míg szegény anyuka sokkal szajhásabb lett. Ezeket mind összevetve az az érzése támad az embernek, hogy maga Zombie is valamilyen szinte szégyelli első mozgóképes alkotását.
Bár sokkal tisztább és befogadhatóbbra sikeredett, még így sem az a film, amit mindenkinek tudnék ajánlani.
Értékelés: 6/10
A cikket a Horror-Mirror blog tébolyult főszerkesztője, purga szállította, akit láncra verve tartunk a padláson, és hetente egyszer megetetünk halfejekkel, miközben arra kényszerítjük, hogy ilyen remek írásokkal tegyen boldoggá minket. Mert nekünk ez a perverziónk.
