A poszt-apokaliptikus világ meggyötör, kimerültté és vaddá tesz. A Walking Dead karakterei ugyan már kétségkívül reményvesztettek, érzelmileg frusztráltak, de köröm- és hús-szakadtáig küzdenek a sétáló holtakkal és önmagukkal. Túl akarnak élni, menedékre lelni, ahol megszülethet az erre világra a lehető legelbaszottabb időpontban készülődő poronty. Ehhez pedig zombicsordákba kell mártaniuk koszos-véres pengéjüket, és töltényekkel kell kifúrniuk bomló agyukat. Spoilerekre felkészülni.

Nem titok, hogy a második évadban a silány minőségi faktorba olykor alámerülő szériának volt/van min javítania, még akkor is, ha a fináléra nagyjából összeszedte magát. De (!), ennél jobb irányba nem is mehettek volna a készítők. A harmadik évad kezdésében minden megvolt, amit egy ilyen témától elvárna az ember: nem kétséges, hogy rengeteg pénzt öltek a kezdésbe (nem is baj), mert azt a húsdarálást, amit műveltek, azt csak a legjobb zombifilmekben látja viszont az ember. És itt most nem csak arra célzok, hogy az akciójelenetek kellően dinamikusak, izgalmasak és jól felépítettek voltak, hanem a körülmények csodás kivitelezésére: a mocsokra, a koszra, a maszkokra, az elkeseredettség depresszív, de egyben reálisan megfestett állapotának bemutatására.

Vagy arra a csodálatosan kétségbeesett cold open-re, ahol egy szót sem szól a csapat perceken keresztül, csak kutat, öl, kutat, öl és begyűjt. A halál, a kilátástalanság illetve a kimerültség émelyítő mixe annyira beette már magát a lelkükbe, hogy abban a szituációban nincs miről beszélni. Nem kellenek szavak.

Eltelt bizonyos idő, ugrottunk a legutóbbi a eseményektől nem is keveset, de ezt a manővert jobbkor talán nem lehetett volna elkövetni. Lori lassan szül, a karakterek ki vannak éleződve, frusztráltak, stresszesek és végtelenül elfáradtak a rengeteg öldöklésben. Mert mostanra, a Rick által rendkívül helyesen sutba dobott demokrácia előidézte, hogy nemtől és kortól függetlenül mindenki fegyvert ragadjon "Ha ölni kell" címszó alatt. A hosszas menetelés végül meghozta gyümölcsét és eljutottak (az elkövetkezendőkben nagy valószínűséggel sokáig ezen a területen játszódó) börtönbe, ahol miután megtisztították a külső helyiséget, bent is körül néztek, majd elhelyezkedtek.

És ebben a feltűnő dinamikában, ahogy az már sokszor bebizonyosodott a karakterek is jóval erőteljesebbek. A lelki vívódásuk, a köztük lezajló párbeszédek jelentősége sokkalta jobban tapintható, kiérezhető, expresszívebb (még a sokak által szívlapáttal megápolandó Lori is hoz egy korrekt empatikus jelenetet). Rick (és főleg a bőrében brillírozó Andrew Lincoln a pilot óta nem volt ennyire meghatározó) feszült, az idegei majd szétszakadnak, de nem áll meg, megy és törtet előre, viszont pontosan tudja, hogy előbb-utóbb a lelkét rágó férgeket ki kell onnan ölni. Bivalyerős párbeszédek szagát érezni a levegőben.

A cliffhanger ugyan várható volt, de a felvezetése, a hihetetlenül feszes atmoszféra megteremtése, majd annak izgalmai eszméletlenül erősre sikeredett. Legutoljára a pilotnál lehetett effélét látni és érezni egyszerre - csak azóta Darabontnak búcsút intettünk már, ugye. Habár szkeptikusság még most is van bennem, de bízom benne, hogy ebben az évadban a lehető legjobb szezon ígérete bújik meg, és abban még inkább, hogy idővel meg is valósul. 8/10