A biztonság záloga / Safe (2012)
Jason Statham még életében nem várt ennyit egyetlen mozgóképen sem, hogy közelebbről megismertesse az öklét a tetszőleges nemzetiségű anyaszomorítókkal. Nem csoda, hogy acélos idegzet kell hozzá, hogy az ember kivárja, amíg a pofonfa elkezdi hullatni termését. Boaz Yakin író-rendező ugyanis van olyan balga, hogy karaktert építsen egy olyan akciófilmben, ahol senki nem kíváncsi rá. Mert mi a büdös francnak?! A sztori nem több egy átlagos korrupt zsarus, akcentusos oroszos, kung-fuzós ázsiaikat felvonultató Statham-mozinál, ami cseppet sem lenne baj, ha úton-útfélen nem botlanánk közhelyes dramatizálásba, amely a szórakoztatásra termett csihi-puhi kárára válik. Ezt leszámítva a kopaszodás, a borosta és a markáns pofa reklámarca természetesen ismét csak megörvendeztet minket néhány nagyszerű seggreveréssel, pergő tűzharccal és pár frappáns, ámbár nem túl velős egysorossal. A csattanó nem csattan, a harckoreográfia a középszerű iparos kezét dicséri, így hát annyira hatásosan nem lehet vele kikapcsoltatni az ember agytekervényeit, mint mondjuk A Szállítóval, vagy a tavalyi Mestergyilkossal, de a Statham-keménymag ne hagyja ki. 5/10
Babycall (2011)
Anna meglehetősen paranoid személyiség. Voltaképp minden oka megvan rá, hisz a 8 éves fiával azért menekült el egykori férjétől, mert az mindkettejüket bántalmazta. Ezzel az alapfelvetéssel indul Pal Sletaune thrillere, amelynek legjellemzőbb tulajdonsága, hogy zavaros, mint az iszap. A lassan csordogáló misztikus események egyre kuszább erdejébe terel be minket a rendező, Noomi Rapace társaságában, aki időről-időre furcsább dolgokat lát és aki egyre kevésbé van tudatában, hogy a valóság vagy a képzelete játszadozik vele. Ezzel mi sem vagyunk másképp, a hangulat baljós, a szürkés, kifakult színek sulykolják a tragédia közeledését. A folyamatosan felvetődő kérdésekre aztán csak néhány sovány és harmatos válasszal szolgálnak, ráadásul a saját logikai határait is erősen kikezdi a film. Arról nem beszélve, hogy a horrorral, mint műfajjal még csak távoli rokonságot sem voltam képes felfedezni a képkockákon, ami nem csoda, hiszen inkább a drámát keveri a pszichológiai thrillerrel, amely erős, markáns atmoszférát szül. A kevés szereplő néhol átérezhetően valódi, máskor meg szemtelenül tenyérbemászó. Nem rossz, bár kevésbé erős darab a Babycall, egy nézést mindenesetre megér, de azért paranoid skizofréniások, ha lehet kerüljék. 6/10
Életem a szörf / Soul Surfer (2011)
Vannak filmek, amelyeknek el kell készülniük. Nem azért, mert filmtörténeti szempontból olyan magas prioritással bírnának, hanem mert az embereknek látniuk és hallaniuk kell bizonyos történeteket. A Soul Surfer valós eseményeket feldolgozó története pedig pontosan ilyen. Ugyanis az embereknek, a nézőknek olykor szükségük van rá, hogy egy másik ember sorstragédiája reményt nyújtson számukra. Hogy bármilyen negatív esemény is keresztezi az életutakat, megfelelő kitartással és akaraterővel mindent el lehet érni. Bethany Hamilton ígéretes szörfkarrier kapujában áll, amikor egy váratlan cápatámadás okán elveszti az egyik karját. A film ennek a traumának a feldolgozását helyezi górcső alá, nem túl mélyre nyúlva, de nem is túl felszínesen érintve a témát. És igen: egyszerre szentimentális, drámai, megindító és giccses. Nem lehetséges úgy hozzányúlni egy ilyen szomorú és érzelmeket erősen ostromló állapot bemutatásához, hogy az steril maradjon és érintőlegesen ne használja fel az előbb felhozott jelzőket. Ennek ellenére Sean McNamara adaptációja kellő finomsággal bánik mind a sztorival, mind a karakterekkel és azok motivációjával, nem siklik túl adott dramaturgiai határokon, ami elősegíti, hogy a műve emberközeli és végig autentikus maradjon. Csorbítja ugyan az összképet néhány gyengébb színészi teljesítmény, illetve pár megszokott klisé történetbe illesztése (a "true story" miatt ez nem is igazán róható fel), ugyanakkor remek érzékkel helyezi a hangsúlyt magára a sportra, annak imádatára és atmoszférateremtő erejére, amikor a cselekmény úgy kívánja. Ezáltal a trauma, a feldolgozás lassú, gyötrelmes fázisai és a sport mértékarányos keveredése jól megfér egymás mellett. Persze, mint oly sokszor, a lehetőség most is fennáll, hogyha merészebb, egyedibb stílusú a prezentálás, akár még ennél több is kibontakozhatott volna belőle - de akkor valószínűleg elesik egy szélesebb közönségtől. Márpedig ezeknek a történeteknek az első számú feladata, hogy minél több emberhez eljuthassanak. 6/10