Kedvelem azokat a filmeseket, akik kellő és odaadó tisztelettel, megbecsüléssel bánnak bizonyos, általuk kedvelt műfaj(ok) iránt. Azokat pedig még jobban bírom, akik mindezek ellenére vannak olyan merészek, hogy a tiszteletük tárgyából egy kávéskanálnyi gúnyt űzzenek. Hogy egy kis fricskát kínáljanak, viccbe öltöztessék, de mindig a kellő arányérzékkel képesek legyenek belül maradni azokon a határokon, amelyeknek átlépése már kínos és túlzás volna. Érdemes belátni, hogy a horror és azon belül főleg a slasher, olyan gyökeres kliséket épített - és egyben halmozott - fel az évtizedek alatt, amelynek már bőven kijár egy afféle intuitív serkentőinjekció, amely levegőt pumpál elhasználódott tüdejébe, hogy évenkénti lélegzetvételként funkcionáló próbálkozásait megkönnyítse. Megreformálja - és ezzel egyúttal mindent belesűrítsen, amit már elmondtak és ami még elmondható.
Drew Goddard és Joss Whedon párosa mindezt olyan könnyedséggel, humorral és egy csepp morbiditással nyakon öntve fűzi forgatókönyvvé és prezentálja egész estés horrorrá, hogy az embernek majd kiszalad a nyál a száján.
Én sem fogok többet elárulni (egyelőre), mint tették azt a trélerek vagy más kritikusok, hiszen úgy megvonnám az élvezetet, ami nélkül a film csorbát szenvedne. Tulajdonképpen vegyetek elő az elfogyasztott tipikus horrorfilmekből egy elcsépelt alapötletet - 5 fiatal elmegy bulizni az erdő közepére, ahol valami borzalom történik, amely szép lassan, egyenként kezdi felkoncolni őket -, a többit pedig bízzátok az írópárosra. Ők gondoskodni fognak arról, hogy meglepődjetek, nevessetek, elborzadjatok, és élvezzétek a kamerába fröccsenő vér és a kötelezően villantott cicik látványát, mindamellett ami még rátok vár. Illetve annyival kiegészíteném soraimat, hogy aki úgy általában nem szeret, nem néz, és viszonylag ritkán nézett akár régebbi, akár újabb darabokat a horror berkein belül, az inkább vagy ne nézze meg, vagy ne siránkozzon a végén nagy hiszti közepette, hogy elloptak másfél órát az életéből. Higgyétek el, nektek akarok jót.
Whedon illetve Goddard egyszerre utal és idéz a legelhasználtabb toposzok, alakok, figurák arzenáljából, ugyanakkor még ahhoz sem rest, vagy fáradt a szellemileg meglehetősen jól táplált forgatókönyv, hogy a legösszetettebb művekből is elcsenje a kraftot. Persze azokkal ellentétben a Cabin in the woods közel sem akar akkorát mondani, de még ezzel az aspektusával együtt is szépen koppint a társadalom orrára, hogy "te hülye!". Az egész film önmagában irónia és fricska egyszerre, amelyben még a befejezés is afféle betépett bolondként röhög az arcunkba. Mert igen, Whedon még ott sem veszti el a humorérzékét, és miután teletolta a filmet mindenféle élő vagy halott idézettel, meg egy briliáns cameo-val, szabályosan elvicceli a zárást.
SPOILERES BEKEZDÉS
Ezt az egész szörnyparádéval feldobott élő valóságshow-t mindössze annyival elrendezni, hogy ősöknek, isteneknek áldozunk, hogy azok ne irtsanak ki minden egyes élőlényt a Földön, enyhén szólva pofátlanság. Erre kiépíteni ezt a bődületesen jó alapkoncepciót egyenesen baromság...lenne. De Whedon még ezzel is azt sugallja, hogy nekünk, gore-junkie, szadista, élvhajhász és kárörvendő nézőknek szükségünk van erre az egész műsorra, hogy kielégítsük perverz vágyainkat. És ebben az olvasatban bizony működőképes a befejezés, csak emögött az ember valami nagyobbat, összetettebbet sejt. Legalábbis jómagam így voltam, ami utólag visszanézve balgaság, hiszen ezzel a fináléval nőhetett és teljesedhetett be a film úgy, hogy ne essen az ismétlés, a már eldurrogtatott puskapor csapdájába. A tökéletes meta-horror befejezést kapva ezzel - bár egy klasszikus, esetleges folytatás lehetőségét felvillantó utolsó képkocka is mosolyt húzott volna a pofaberendezésemre.
SPOILER VÉGE
Ha mondjuk 14 éves lennék, azzal a régi, csillapíthatatlan horrorfanatizmussal felvértezve, mint egykoron, a Cabin in the Woods nagy valószínűséggel instant klasszikusként íródna be a képzeletbeli favorit horrorfilmjeim első helyére. Viszont még így, 22 éves fejjel is barom mód vigyorogtam mikor vége lett, azzal az érzettel, hogy basszus már holnap újra kéne nézni. Pont úgy, mint régen. 8/10