(A Horror-mirror megalkotója, főszerkesztője, a belekben, vérben dagonyázó, elvakult horrorgeek most tagadhatatlanul ironikus módon egy bájos meséről számol be nektek. Purga kritikája következik. - Gevin)

Bekövetkezett az, amitől talán sokunk tarthatott, amióta a Pixar összeállt a Disney-vel: készítettek egy tipikus Disney-filmet.

Félreértés ne essék, én imádom a legendás rajzfilmgyár klasszikus műveit, de felnőtt szemmel rá kell jönnie az embernek, hogy bizony gyakran nyúlnak ugyanazokhoz az elemekhez, panelekhez. Ez a film meg voltaképpen megtestesít mindent, ami Disney: a főszereplő egy hercegnő (mily meglepő), aki fegyvert forgat és lázad a sorsa, kiváltképp az anyja ellen, aki merev, mint a karó. Ja és még egy jópofa lova is van.
A lázadásának oka a közelgő eljegyzés, mivel a megjelenő klánok elsőszülött fiainak egyikét el kell jegyeznie. Önzősége azonban csaknem háborúba taszítja a feleket, mi több, mást is veszélybe sodor.

Mint érezhető, történetválasztás szempontjából a Pixar most jócskán elmarad a szokásos, rájuk jellemző merészségtől. Ami még nem is lenne nagy baj, hiszen erejük nem csak ebben rejlik, hanem a szerethető karakterekben, a fergeteges humorukban, a fantasztikus kivitelezésben és a mondanivalóban.

Nos, a karakterek szerethetőek, mindegyikükkel tudunk azonosulni, ez rendben van. A technikai megvalósítás elképesztően profi, a tájak gyönyörűek és valósághűek. Mondhatni egyedül a karikatúra-szerű szereplők árulkodnak arról, hogy voltaképpen egy animációs filmet látunk. A mondanivaló azonban kissé felszínes és ehhez hasonlót már láthattunk. Nem hívja fel társadalmi problémákra a figyelmet, mint a Wall-e és nincsenek olyan érzelmi mélységei sem, mint a Fel!-nek. Ez nem feltétlenül baj, már ha nem gondolunk egy másik Pixar alkotásra, a Némó nyomábanra. Ugyanis a váz ahhoz hasonló: szülői ellentét és a sorsunk megkérdőjelezése. Csakhogy, amíg a Pixarnak akkor az volt az üzenete, hogy „légy büszke arra, aki vagy”, addig itt behódoltak a Disney-nek és jött a „Te alakítod a sorsodat”. Ráadásul még önmagának mond ellent, hiszen főszereplőnk végig „lidércfényeket” követett…

Szándékosan hagytam a végére a humor megjelenítését, hiszen ennek hiányában egy felnőttet nehezen lehet rávenni, hogy nézzen meg önszántából egy mesét. Mert az sejthető, hogy a film ezúttal abszolút a kisebb gyermekekre lett kihegyezve, így sajnos elég sok poént nekik szántak (valaki elesik, felborít valamit, csak a szokásos). Szerencsére vannak ütősebb gegek, ezeknek azonban nagy része egy bizonyos szereplőhöz köthető, illetve egy esemény bekövetkezésének. Ezt nem árulnám el, mivel az előzetesek sem tették, ráadásul így nagyobbat fog ütni. Olyannyira, hogy pusztán emiatt érdemes rá beülni. Az már más kérdés, hogy erről meg egy újabb Diseny-klasszikus fog eszünkbe jutni…

Minden hibája és sablonja ellenére maga a végeredmény kedves és bájos, bár kissé bátortalan. Kissé csalódás ugyan, de az animációs stúdió már olyan magasra emelte saját magával szemben is a lécet, hogy nem kell bosszankodni azon, hogy ezzel az alkotással nem sikerült azt megugrani. A 3D viszont (ezúttal is) egyszerű parasztvakítás, alig emelkedik ki bármi is. Felesleges rá külön beruházni.

Egyébként ráadásként kapunk egy kisfilmet a Holdról, a La Lunát, ami viszont hatalmas nagy fantáziáról tesz tanúbizonyságot. Nagyon bájos.

Értékelés: 7/10