A kaliforniai aranyláz idején járunk, ahol a tél közeledtével is csattognak a kalapácsok és durrognak a revolverek, főleg amikor egy könyörtelen földbirtokos szemet vet a közeli bányára, s minden követ megmozgat, hogy elűzze onnan az aranyásókat. Miután azonban a telepesek táborán végigsöpör egy fegyveres banda - mintegy imaszóra -, név nélküli prédikátor jelenik meg fakó lovon, hogy ítéletet hirdessen a banditák és a bérgyilkosok felett.

Az újfent saját magát rendező Eastwood a már jól ismert, titokzatos figura gúnyáját ölti magára, ezúttal szokatlanul jó modorral megfoltozva. A nyájas, segítőkész prédikátor a telepesek utolsó mentsváraként érkezik, mintha csak az ég küldte volna, s az emberek feltétlen bizalmát élvezve kivezeti őket a zsarnokság és az elnyomás torkolatából. Nincs neve, nincs múltja, se kimondott célja. De van hite, és az ő kezében a hit a legerősebb fegyver.

Közhelyes, sablonos, hatásvadász (egyszer még kifejezetten ostoba is), mégis egy kellemesen hömpölygő western ez, melynek minden szegletén érződik, hogy Eastwood keze kovácsolta össze egy működő gépezetté. Működő, de olykor picit sántító, és olajozásra szoruló gépezetté. Érdekesség, hogy csak a játékidő második felében kerül elő a prédikátor pisztolya, addig bottal és kalapáccsal náspángolja el a rosszfiúkat. A végén azonban félelmet és kegyelmet nem ismerve, az apokalipszis egyik lovasaként sújt le a gyilkosokra, egy vérfagyasztóan izgalmas jelenetsoron keresztül, melynek hatását csupán a misztikus hős és a bérgyilkosok vezére között feszülő konfliktus lógva hagyása tompítja. Dolga végeztével pedig a rá jellemző titokzatosságba burkolózva üget el fakó lován a távoli messzeségbe, felemás érzéseket hagyva a nézőben. 6/10