Azzal kezdem, amivel johnnymoore zárja a kritikáját: utálom, kifejezetten gyűlölöm a politikát. Éppen ezért elismerendő George Clooney negyedik rendezése, mert egy olyan témát dolgoz fel, alkot meg kiváló érzékkel és ruház fel tapintható mélységgel, amely tőlem legalább olyan messze áll, mint Danny Trejo a jóképűségtől, mégis megfog vele.

Ha pedig a magamfajta politikakerülőt képes képernyőhöz láncolni, akkor az erényei a szememben elvitathatatlanok. Persze pontosan tudom, hogy ez elsősorban nem a politikai filmek kliséinek újragondolása, átváltoztatása, megreformálása miatt következik be, hanem mert a karakterei piszkosul jól strukturáltak, éreznek, törtetnek, korrumpálnak és kibasznak egymással ha kell, az elegáns politikai kosztüm hófehér leple alatt.

A cselekményt túlzottan nem is firtatnám: Stephen (Ryan Gosling), Mike Morris (George Clooney) kormányzó kampányának egyik fő mozgatórugója, akit a másik pártból megkörnyékeznek, hogy álljon át az ő oldalukra, mert Morris feltehetően veszteni fog az elnökségért folytatott küzdelemben. Ez elindít egy olyan lavinát, amelynek következményei a zsánerben egyáltalán nem meglepőek, vagy ismeretlenek a néző számára, de a kimért, kissé szolid dinamika mindvégig kiegyensúlyozottan tartja fenn a figyelmet.

Clooney arányosságot tartó, elegáns képei remekül festik fel, teremtik meg a film olykor fenyegető, intelligens (de nem modoros) atmoszféráját, amelyben a hatalmi játszmák, az érdek korbácsolta motivációk, és az apró, de fontos személyeket könyörtelen hirtelenséggel megbuktató titkok úgy buknak időnként a felszínre, hogy a feddhetetlen álcát egy pillanat alatt elsöprik. Az expozíciót követően a folyamatosan adagolt, lappangó feszültség végül a történet egyre rétegeltebb pillérein keresztül ér el csúcspontjára, ahonnét nem a hirtelen, meggondolatlanul tajtékzó bosszúján át vezeti el főszereplőjét a kielégítő elégtételig, hanem lassú, megfontolt módszerekkel éri el végül a hatalmat, aminek eddig csak az árnyékában tevékenykedett. Ugyanakkor pont ebből adódóan vedli le magáról mindazt az emberiességet, ami különbbé tette a politikusok, kampányfelelősök, vagyis az egész politikai közeg közt - Ryan Gosling szkeptikus, visszafogott játéka pedig ennek megfelelően illeszkedik a film kontextusába.

A befejezés ennek keretében bújtatja kétpólusú köntösbe az egész film, ugyanakkor Stephen látszólagos morális metamorfózisát, amelyet okosan, a vele szemben használt eszközökkel vált saját javára. És hogy mindezt megtartja, kitálal, vagy ugyanolyan aljas, hazug, kétszínű és korrumpálható politikussá válik, mint akik körülveszik, azt már Clooney nem rágja a szánkba. Jól teszi - apropó, kevés színész van, akinek Clooney-nál jobban állna a kormányzói szerepkör, amiben ráadásul lubickol. 8/10