Amikor a tökös-legények helyét lúzer Shia Labeoufok veszik át, amikor a képregény adaptációk felőrlik az akciófilmipart, amikor Hollywood lassacskán saját magát remake-eli, akkor Denzel Washington feltűnik egy olyan filmben, ahol a rutinos, manipulátor-genyó CIA-róka mindenki seggét csípőből rúgja szét és a memóriádból kitörli azt az utolsó izét..."szerepét". A babaarcú Ryan Reynoldsot bekasztingolták mellé nyú-gájnak, ami piros pont, pláne, hogy ketten egy vásznon még úgysem voltak. Tempós, fordulatos, pofátlanul ügyesen rendezett akcióthrillernek tűnik Daniel Espinosa (Snabba Cash) tolmácsolásában.

Szkript: a profi, bilincsbe vert CIA-ügynök a zöldfülű kezdővel kénytelen menekülni, országúton, tűzön, tűzharcon, afro-sérón keresztül. A tréler elég beszédes. Egy újabb film, amit lehet várni 2012-ben.

Érdekes helyzet, hogy a Misfits készítői a kialakult hátrányból már szinte előnyt kovácsoltak. A legszórakoztatóbb karakterük kényszerű elvesztése ellenére ugyanis nem estek jajveszékelve pánikba, hanem kifejezetten erős kezekkel tartották azt a nívós színvonalat, amelyet eddig két évad alatt felállítottak. Robert Sheehan kiesése afféle váratlan lábtörésként érhette volna a harmadik évadot - gondoltam én -, de ezt sebészi magabiztossággal kezelték úgy, hogy az újonnan behozott főkarakter (Rudy) a Vat-dö-fakkos angol, mocskos élű humort részben átkopírozta bongyorhajú elődjétől, másrészt viszont hozott magával annyi eredetiséget - és persze KÉPESSÉGET -, ami simán megállja önmagában is a helyét.

Nos, hol is kezdjem?  

Mivel hogy nem rég tért vissza az angolok egyik legjobb fantasy-vígjáték sorozata - a harmadik évad premierje már lement, igyekszem írni róla -, és ahogy azt már korábban említettem, Nathan azaz Robert Sheehan frenetikus, könnyfacsaróan elvetemült figurája ezúttal inkább a filmezés mezejére merészkedik, ennek okán kapott egy búcsúepizódot. Tudom, hogy hatalmas bánat ül most minden Misfits-imádó néző szívén, úgyhogy kis vidámság azoknak, akik esetleg még nem látták, a tovább után feltöltöttem a szóban forgó 9 perces minizódot.

A harmadik évad premierjéhez előételként, étvágygerjesztőnek tökéletesen funkcionál.

Visszafogottabb tempóra váltottak az írók az előző rész után, ami abszolút várható volt. Nyomozgattak, karaktert építettek és a végén egy csontszáraz és kiszámítható fordulattal íveltek át a következő részre. Mindettől függetlenül a Dexter jó, és a hatodik évad összképe az ötödik részig pofás. Spoilerség a tovább mögött.

A halál akkor a legszebb ha költői. Alejandro Gonzalez Inarritu munkásságát arra tette fel, hogy a halál elregélését mutassa be minél többféleképpen. A 21 gramm-hoz és a Bábel-hez képest viszont a Biutiful igencsak kisrealista, vagyis inkább minimalista halálrege, amelyben majdnem Javier Bardem-é minden érdem. Ugyanis Inarritu a már-már manírjává vált többcselekményes történetmesélést megcsonkította ugyan, de még így is bedolgoznak a mellékszálak erőteljesen a főhős élettörténetébe. De a próbálkozás, hogy ezúttal egyetlen markáns és nyers főszereplő köré szője haláltusáját - nem könnyedebb, és talán csak hajszálnyival fogyaszthatóbb - mindenképp dicséretre méltó.

Uxbal (Javier Bardem) szenved. Miután a rendelőben lecsapolja saját karját vérminta gyanánt az eredményre még ő sincs felkészülve. Súlyos prosztatarákot diagnosztizálnak nála és a kemoterápia pusztán néhány hónappal könyörül csak rajta, hogy el tudja simítani az életét maga körül mielőtt itt hagyná két kisgyermekét. Uxbal járatos az alvilágban, illegális bevándorlók számára igyekszik munkát biztosítani az önzés legapróbb szándékától mentesen, mellékesként pedig hullákkal folytat párbeszédet, hogy azok hozzátartozói könnyebben képesek legyenek feldolgozni a rájuk ülepedő gyászt. Uxbal szívében annyi jóindulatiság és érzelmi segítőkészség vert tanyát, hogy talán ezért képtelen mindent jobbá tenni, mert mindenkit meg akar menteni. Kezdve szenegáli barátjától, a kínai bevándorlókon át, saját alkohol- és drogfüggő exfeleségéig. De mindenekelőtt két gyermekének szeretne legalább egy halványan kirajzolódó biztonságos jövőt teremteni.

A régi Batman-sorozat

A ’60-as évek derekára olyan szinten megcsappant a Batman-képregény népszerűsége, hogy már-már megszűnni látszott, de hála az ABC 1966-ban startoló tévésorozatának, a DC hősének kalandjai egy szélesebb réteghez is eljutottak, így a Denevérember megmenekült a süllyesztőtől. A sorozat az abszurd humort lovagolta meg, azaz szándékosan gagyira alkották meg, elég csak a sok-sok idétlen batkütyüre gondolni, többek közt a híres cápariasztó bat-sprayre, mellyel Batman a sorozat egyetlen különálló filmjében sikeresen elkergette a lábára akaszkodó gumicápát. De ott vannak például a széria védjegyévé vált képregényes effektek, melyeknek köszönhetően az akciójeleneteket sem lehetett kibírni sírás nélkül.

A teaser után megérkezett a kétperces tréler, ami szintén ügyesen szivárogtat hangulatot az osztálytalálkozó és a "10 év után újra összejövünk" felállásba. A srácok nem sokat változtak: partiznak a feszes popójú tinilányokkal, de Jiméknél közben zajlik a családi élet. Végre Stifler is feltűnik, és nyugi, hangyafasznyit sem változott az öreg bránermájszter.

A Mediawave 2012-ben megrendezésre kerülő nemzetközi film és zenei fesztiválra már lehet nevezni különböző műfaji filmekkel. A következő sajtóanyag tartalmazza az információkat, azoknak akik részt szeretnének venni benne.

Tatsumi Yoshihiro gyerekként élte át a II. világháború borzalmait, és saját bőrén tapasztalta annak hatásait a japán társadalomra. A szegénység, a nyomor, a céltalanná vált életek, valamint az ebből való kiút kétségbeesett keresése jellemezte akkoriban a szigetországot, és ezek az emlékek táplálták később Tatsumi műveit. A mangaka már gyerekkorában eldöntötte, hogy mivel is szeretne majd foglalkozni, ebben pedig óriási segítségére volt „A Manga Istene”-ként (Manga no Kamisama) tisztelt  Tezuka Osamu (többek közt a Kimba, a fehér oroszlán és az Astro Boy alkotója), akivel már a gimnáziumi évei alatt szoros kapcsolatot ápolt. Kezdetben képregénykölcsönzőknek rajzolt, főleg általános iskolás gyerekek számára – volt, hogy egyetlen éjszaka alatt 50 oldalt készített -, ám nagyon szerette volna az idősebb korosztályt is megcélozni, ezért történetei addig mangától szokatlanuk komolyak, rajzai pedig realisztikusak és komorak lettek. Továbbá ő volt az első, aki gyilkosságot ábrázolt képregényben. Stílusa miatt azonban erősen cenzúrázták műveit, így kitalálta, hogy mangáit más kategóriákba kellene sorolni, és ezzel létrehozta a gekiga, azaz a felnőtteknek szóló manga stílusát.

Tatsumi Yoshihiro művei az egész világon elterjedtek, néhány kötete Magyarországon is megjelent. Az animációs filmet november 10-től vetítik a Kino moziban.