Talán kissé bizarr egy Nicolas Cage filmmel kezdeni a karácsonyi filmdömpinget. Legalább annyira, mint az, hogy a multimilliomos Jack Campbell egy zsíros Ferrariból egy kiábrándítóan középszerű átlag férfi testébe teleportálódik. Családapa, aki gumikat ad el kis tételben, napról napra csak néhány órát alszik és ennek tetejében kutyanyállal az arcán ébred minden áldott reggel. Hol van ez a luxusprostitól, akivel karácsony estéjén osztja meg az ágyát, a kétezer dolláros testre szabott öltönytől és attól, hogy bármit megvehet amit csak akar. Mert megvan hozzá mindene. Mennyit ér a hatalom, a gazdagság émelyítő illata a robotoló kisember mindennapjaiba olykor bekúszó felhőtlen boldogság ellenében? - A kérdés ma sem egyszerű.

Brett Ratner családcentrikus villanása gyönyörűen kiélezett öniróniával és olykor csípő cinizmussal mesél minderről. A hab a tortán, hogy ezt a karácsony giccses légkörébe szövi olyan ügyes eszközökkel, hogy azt még a fináléban elnyújtott érzelgős massza sem képes elrontani.

Cage legendásan túljátszott kiborulásait ebben a filmben mesterien képes kordában tartani. Ez márpedig azért fontos, mert az egész cselekmény erre alapoz: a magányos Nagyember dühkitörésére, aki még csak észre sem veszi mennyire csodálatos helyre került az eleinte sivár-silány látszat ellenére. A karrierista férfit szembeállítja a kisvárosi apával, aki 13 éve házas és a fakó megszokás mégsem rágta ki a szívét belülről vagy koptatta cinikusan elnyűtté. Cage egyszerre komikus és tahó, kedvelhető és taszítóan unszimpatikus. Téa Leoni helyenként irritáló, már-már megkérdőjelezhető, hogy mégis mi a francot csinál itt, amikor rájövünk, hogy ez a szerep az övé - mindezt úgy, hogy hidegrázást kapok tőle, mint színésznőtől.

Az igazi jutalom pedig az, hogy a szép életet olykor kinyírja a valóság. De Jacknek legalább volt lehetősége rá, hogy láthassa, átélje és tudja miről maradt le. A valóság mindig kiborítóan szar, és ennek Ratner maximálisan a tudatában van ezért nem is hagyja, hogy a szívünk még a végén teljesen felengedjen. Csak hát akkor jön be az a tény, hogy ez azért mégis csak egy karácsonyra szánt idézőjelek közé tett családi film, aminek a végén nem csaphatja egyszerűen az arcunkra az ajtót azzal, hogy "az élet szar". Úgyhogy azt a végső, túlcsorduló, kissé kínosan olvadó monológot el kell, hogy viseljük. De mindaddig a tanulság okosan, következetesen és kellően szerényen van felvezetve. Azt már mindenki maga dönti el, hogy ez kell-e neki. 7/10