Rögtön vallomással kezdeném: az eredeti Sam Peckinpah féle klasszikust nem láttam - elkezdtem, de kellő hangulat hiányában 10 perc után feladtam - szóval a viszonyítási alapom édes kevés. Viszont basszus, ez remake és még van egy olyan tulajdonsága, hogy jó is. Nyilvánvaló mondjuk, hogy ez most az a felállás, amikor a forgatókönyv profisága tükröződik a feldolgozásban, mert tonnányi feszültség, masszív kisvárosi atmoszféra és pengeélen egymásba futó cselekményszál építi David Zelag Goodman '71-es szkriptjét. És mivel ezt tekintettem meg előbb, mint az eredetit, ergo a nyakamba vehetem az ide lőjetek táblát, mert akármennyire nem érhet az eredeti nyomába, gyenge másolat blablabla, nálam most abszolút módon működött.
Pedig a felvezetésben a percről percre egyre több felbukkanó sorozatszínész még csak nem is tesz mély benyomást a nézőre. A játékuk amatőrnek és szenvtelennek hat. Ráadásul ki ez a pöcs, akit a dicső Dustin Hoffman helyére hoztak be, mint főszereplő mukit. Valami James Marsden, szóra sem érdemes - avagy mégis, de erről picit később.
Szóval adott ez a kisvárosi miliő, ahová David (James Marsden) és Amy (Kate Bosworth) költözik. Amy itt nőtt fel, és amint alkalma nyílt el is viharzott ebből a porfészekből, ahová most azért térnek vissza, hogy David befejezhesse a forgatókönyvét. Amy attitűdjét hamar megértjük: sörtől bűzlő, borostás tajparasztok, részeges redneck-ek, csupa tanulatlan seggfej lakja a kisvárost, ahonnét kinézik a maradni kívánó jövevényeket. Pláne ha még pénzük és eszük is van. Amy apjának háza kissé megkopott az idők során, így felbérelik a lány egykori fasziját és annak csürhéjét, hogy hozzák rendbe a tetőt - mit felbérelik, a kockákat nem csak az ingén viselő egykori udvarló pofátlanul ajánlja fel a szolgálatait a helyi kocsmában. Természetesen ez a töketlen barom, az újdonsült férj mindannyiuk szemében szálka, ezért lassú, de annál frusztrálóbb módon kezdik megtaposni az idegeit. Az egykori vonzalom pedig csak a lány oldaláról csillapodott le - apropó a csürhe minden tagja szemmel bassza a lányt, ahányszor az csak feltűnik előttük. Nem kell sok, hogy ezek a vadbarmok a tettek mezejére lépjenek. Eggyel nem számoltak: hogy ez a pápaszemes író mégsem tökök nélkül született.
A forgatókönyv majdhogynem tökéletes. A feszültséget ügyesen, hömpölyögve építgeti, hogy aztán a legjelentéktelenebb mellékszereplővel lódítson egy hatalmasat. A színészek eleinte nem is képesek felnőni a profiságához. Mégis van ebben az Alexander Skarsgard-ban (True Blood) valami visszataszító. Ami a nyájas csevegései, a dühtől eltorzult tekintetében mutatkozik meg. De valójában lehet, hogy maga a karakter az, aki ennyire gyönyörűen felépített rohadék, akit egy piszkavassal vernénk pépessé, amíg teljesen felismerhetetlenné nem válik - Skarsgard túl szerény ehhez. A feszültség a kétes alakítások ellenére is jócskán érezhető. Ahogy haladunk előre, úgy durvul el a helyzet, válik egyre kínosabbá, egyre frusztrálóbbá. David tűr és tűr, míg végül nem tehet mást, mint kirobban és megvédi a feleségét és saját magát - James Marsden a végjáték egy pontján akár Tom Cruise is lehetne, olyannyira élvezettel hadonászik a szögbelövővel és a shotgun-nal, hogy egy pillanatra elképzeltem. Persze olyan közönséges ripacskodásoktól sem mentes a film, mint James Woods eltúlzott, paródiaszerű kirohanásai.
Kate Bosworth-al sem volt különösebb gond, sőt, volt ahol olyan szépen húzott elő ügyes kis trükköket a nem túl tág színészi tehetségéből, hogy egyenesen meglepődtem. A feka seriff a film a legérdektelenebb - mondjam úgy - FEKETE színfoltja, aki karcolta a "Hogyan színészkedjünk úgy, hogy ne vegyen észre az égvilágon senki" formátumát.
A vágások expresszívek, remek ütemben döngölnek a földbe, amikor arra szükség van - a vadászattal egybekapcsolt jelenet hihetetlenül ügyes. Olykor kissé megtörik a tempó, a feszültség alábbhagy, de a végére képes felnőni a fináléhoz. A bekattant redneck-sereg ostromolja a házat, amikor a töketlen nagyvárosi ember kifingat mindenkit. Felcsendül a klasszikus bakelit, előkerül a szögbelövő és a medvecsapda, aztán mindenki azt kapja, amit megérdemel. Egy kibaszott bosszúfilm is lehetne, végül is majdnem az. Egy biztos, hogy Peckinpah eredetijét mindenképp beszerzem, mert ha állítólag az mestermű, akkor ez csak a kistestvér. De egész ügyes. 7/10
