A két ír, aki nem csak, hogy pengén ír
piszkos jól rendez, és érez
egyedien szőtt atmoszférával bír
ahol minden gengszter kellően kivérez.

Erőszakik / In Bruges (2008)

A purgatórium avagy a pokol. Egy biztos: Bruges nem a mennyország. Csak egy koszos szarfészek, tele mindenhonnan szállingózó turistákkal, akik még így is csak töredékei annak a mennyiségnek, ami a híresebb turistavárosokban előfordul. Még jó, hogy ennyire el van dugva. Két bujkálni kényszerülő bérgyilkos számára ideálisabb hely nem is létezne, kivéve, hogy egyikük szarrá unja magát ebben a mesebelien szép pokolban, míg a másikuk örömmel kulturálódik. Vénséges, csodálatos építészeti csodák, hattyúk, templomok, hajók, tornyok...olyan az egész, mint egy kibaszott tündérmese. Egy mese, amiben a szereplők kokaint szívnak, csillapíthatatlanul káromkodnak, ölnek, vedelnek és olyan belső egzisztencialista válságban nyomorognak, hogy azt egyetlen módon lehet kibírni: ha röhög rajta az ember. Na szóval: ezt a mesét nem olvasnád fel a gyerekednek.

Martin McDonagh első rendezése Guy Ritchie fénykorát idézi. Zsánerfilmje még talán Ritchienél is egyedibb, stílusosabb. Az ír és brit taplóságot ügyesen vegyíti össze az eleganciával úgy, hogy öltönyben küldd el a kurva anyádba és széles vigyorral röhög is rajta. McDonagh a drámát humorba fojtja, amely ezáltal olyan tökéletesen fesztelen üzemmódban működik, hogy a legszomorúbb, földbe-döngölős depresszív momentumokon is elneveti magát néző, mert azok valószerűtlenül komikusan hatnak. Mindenekelőtt ez az Erőszakik (botrányosabb magyar cím kevés van) veleje, amely nem porlad el két napra rá miután megnézed. A rasszista, kellemetlenül élces, kínos beszólások, a megalázás, a haragos sértegetés kombója kegyetlen. Kegyetlenül jó. Ugyanakkor a csontig hatoló melankólia néha majd' kitépi a szíved.

Ken és Ray. A profi, tapasztalt gyilkos (Brendan Gleeson) - McDonagh kezei között tökéletes a krapek - és a kezdő, balszerencsés suttyó (Collin Farrell) - ritkán látni őt ennyire bődületesen jónak. A páros, amely egyszerre utálja és szereti egymást. Ray-t kezdi felemészteni egy bizonyos múltbéli esemény. Bruges rátesz, kikezdi a lelkét. Ken meg akarja ölni. Majd mégis, saját magától menti meg - uramatyám ennyire gyönyörű jelenetet régen láttam. Persze ezáltal becsületbeli üggyé faragja a kis kirándulásukat, ahová a gengszterfőnökük, Harry (Ralph Fiennes) - Mark Strong összes gengszterszerepének megduplázott minőségével -  küldte őket.

McDonagh színpadi szerző, a dráma csodagyereke, ahogy írja a Wikipédia. És tényleg. Ennek ellenére a komikus felhang amivel fellazítja a drámát pazar, ahogy a rasszista felütései, a különböző sztereotípiákra való alantas rákontrázás is zseniális. A kisemberektől kezdve, a dagadt amerikaiakon át, fekete kurvákig és kanadai suttyókig.

Persze két főhősét végig fókuszban tartja. A heves, grandiózussá dagasztott fináléban vér áztatja majd Bruges utcáit az időközben eleredő havazás közepette. Melankolikus macsók küzdenek egymással becsületből, s míg az egyik gyönyörűen megmenti a másikat, az mindennél szebben viszonozza. Bár egyetlen hibája akad a tetőpontnak, de az ironikusan kicsattanó befejezés a zongoradallam közepette olyan kibaszott epikussá dagad, hogy elfelejtkezik róla az ember. Kötelező darab. 9/10

A Guardista / The Guard (2011)

Ha a rasszizmust és a politikai inkorrektséget mértékegységben lehetne mérni, akkor John Michael McDonagh filmje igencsak a maximum közeli értéket verdesné. A Guardista főszerepében élvezkedő Brendan Gleeson ugyanis akkora szupertahó, rasszista ír vadbarom, amilyet évente csak keveset látni. És hogy félre ne értsen senki, mindezt a lehető legpozitívabb értelemben jelentem ki. A Guardista nem csak, hogy legalább olyan egyedi atmoszférával bír, mint testvérpárja, de még erősebb poénfröccsöt is zúdít rekeszizmunk gyomrába.

Már a kezdőjelenet fenomenálisan otromba: a száguldó bedrogozott fiatalok autóbalesetet szenvednek, aminek következtében mind elhullanak. Boyle őrmester (Gleeson) ott terem a helyszínen, majd az elkobzott pirulákból egyet a nyelvére helyezve az örökké búskomor hangulatú ír kisvárosban kijelenti, hogy ez megint csak ".. kurva szép egy nap."

Aztán a városkában viruló drogcsempészet lefülelése céljából az FBI odaküldi egyik muksóját, Wendell ügynököt (Don Cheadle), akit az őrmester a lehető legszeretetteljesebb rasszizmussal üdvözöl, hogy aztán ketten számolják fel a kokaincsempészek bandáját. Az már pedig biztos, hogy a sajátosan elcseszett humorú cinikus tapló, a maga eszközeivel jár az ügy végére - még ha közben 2 kurvával is üti el az időt -, de végül megoldja.

McDonagh szatírában oldja fel a krimit, amely ebben a rideg, barátságtalan környezetben még háromszor annyira élces, mint bárhol másutt. Gúnyos, vércinikus párbeszédeit adja pazarul megfestett karakterei szájába. Különböző nemzetiségeket futtat egymásba, kiélezve mindegyikük saját attitűdjének revelációit, az ír piálástól kezdve a brit gyűlölködésig - Mark Strong mindent és mindenkit szívből gyűlölő mellékkaraktere kapásból hugyoz szembe bárkit, akivel baja van.

Brendan Gleeson egyszemélyes showman, dráma vagy komédia neki tökmindegy, a jelenléte olyan bivalyerős, hogy a többieket kiszorítja a vászonról. Pláne ha efféle mostoha környezetbe helyezik és ilyen markáns stílussal ruházzák fel, akkor nincs min csodálkozni.

McDonagh remekül játszik rá a sztereotípiákra, akár társadalmi, akár filmes szempontok alapján, de kifordítja őket önmagukból. Folyamatosan rákontráz bármire, amiben ott a potenciál - a mólón lévő zárómonológ övönalulian mesteri. Az életből ügyesen ellopott egyéniségektől csak úgy dagad a film - bicajos kisgyerek, idióta rendőrpartner, vihogó kurvák. A vér köt, el nem oldoz: tagadni sem lehetne - bár felesleges lenne, hiszen mindkét film hihetetlen polír minőségű -, de a McDonagh testvérek ízlésvilága kölcsönös. Ráadásul mindketten kifejezetten ügyesen bánnak karaktereikkel és az egyedien megválasztott helyszínekkel. Meg úgy ámblokk: piszkosul kényes érzékkel figyelnek az arányokra és bivalyerősen rendeznek filmet. 8/10

Két testvér a mai filmszakmában, akiket nem Coenéknak hívnak, de rohadtul oda kell majd figyelni rájuk, mert ilyen gyönyörűen otromba filmeket csinálnak. És mellette még szívük is van.