A horror műfaján belül talán a zombis filmek képesek legkevésbé a megújulásra, hiszen az alaptörténeten nem nagyon lehet csavarni – egyik napról a másikra ellepik a világot az élőhalottak, a túlélők egy maroknyi csoportja pedig felveszi velük a harcot, hogy biztonságos helyet találjon -, mégis minden évben számtalan ilyen jellegű produkció lát napvilágot. Ennek az egyik oka nyilván az, hogy zsebpénzből ki lehet hozni egy ilyen filmet, ráadásul a horrorrajongók mindig kaphatóak egy jó kis zombis vérengzésre; akármennyire veszi, vagy nem veszi magát komolyan a film, ahol rothadó zombik csoszognak egy leamortizált városban, az már nagyon rossz nem lehet (ez persze nem igaz). Én mindenesetre nagy rajongója vagyok a témának, ezért az elmúlt néhány év terméséből szemezgettem nektek párat, jó étvágyat hozzájuk!
Survival of the Dead (2009)
„Ha nem cselekszünk helyesen, az Úr a Pokolra küld minket, a Sátán pedig vissza” – hangzik el az egyik szereplő szájából a gondolat, ami felveti a kérdést, hogy mi is számít igazán helyes cselekedetnek? Ha megöljük az élőhalottá vált társainkat, vagy ha hagyjuk őket szabadon garázdálkodni? Esetleg zárjuk őket ketrecbe, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb valaki majd előáll egy csodagyógyszerrel, ami visszaváltoztatja szeretteinket egykori önmagukká? A film helyszínéül szolgáló szigetecske lakói pontosan ezt nem tudják eldönteni, így két táborra oszlik a lakosság, melyeknek vezetői a helység egykori alapító családjainak legidősebb tagjai, O’Flynn és Muldoon. Mikor Muldoon megszerzi a hatalmat, egy útonállókból álló csapat véletlenül belekeveredik a viszályba, és a száműzött O’Flynn mellé állva felveszik a harcot Muldoonnal, aki láthatóan jobban szereti a zombikat, mint az embereket.
Ki más is rendezte volna a filmet, mint az élőholtak ura, George A. Romero, aki ezúttal a létező legkomolytalanabb arcát veszi elő, és még ha a Survival of the Dead első jeleneteinek már-már Asylum-filmbe illő trükkjei után nem is tudjuk eldönteni, hogy vajon ez direkt lett-e ennyire gagyi, hamarosan minden bizonnyal meggyőződhetünk róla, hogy szerencsére ezt senki sem vette komolyan. Legalábbis az olyan jelenetek, mint amikor tökön szúrnak egy zombit piszkavassal és a seggén jön ki a vége, vagy amikor a zombi autót vezet a parkolóban és nekimegy mindennek, erre engednek következtetni. Sajnos zombifilmhez képest elég kevés gore van, és az akciómentes részek elég unalmasak – nem mintha a többi annyira izgalmas lenne, mivel a zombik itt cseppet sem veszélyes, hörögve csoszogó céltáblák, így inkább végigmosolyogjuk, ahogy hőseink likvidálják őket, ahelyett, hogy izgulnánk értük.
Romero nagyon unatkozhatott, amikor elhatározta, hogy leforgatja ezt a filmet; egy tét nélküli, nagyon kis költségvetésű ökörködés az egész, ami a maga nemében valamennyire szórakoztató ugyan, de semmit nem veszít vele, aki úgy dönt, hogy kihagyja. 5/10
Flight of the Living Dead: Outbreak on a Plane (2007)
A repülőgép, mint helyszín nem idegen a horror műfajától, hiszen egy több ezer kilométer magasan hasító, szűk térről beszélünk, amiről nem nagyon lehet hová menekülni, ha esetleg beüt egy kis gikszer, vagy ha netán kígyók szabadulnak el a fedélzeten, de akkor sem éppen rózsás a helyzet, ha egészen véletlenül a rakodótéren elhelyezett koporsóban fekvő zombi éhezik meg egy finom kis agyacskára.
Értelemszerűen filmünk ez utóbbi eshetőséget meséli el, teszi ezt sajnos mindenféle fantázia nélkül, így még ha vannak is egészen jó pillanatai, a játékidő java része alatt a klisék tömkelege, a gagyi trükkök és borzalmasnál borzalmasabb színészi alakítások miatt fogjuk a fejünket. A kezdés elég unalmas, ráadásul el is van nyújtva rendesen, mivel szép sorjában megismertetnek bennünket a repülőgép utasainak nagy részével, akik között olyan rendkívül ötletes figurák vannak, mint például a tinédzser szerelmespár, az apáca, a nyomozóhoz bilincselt veszélyes rab vagy épp a híres golfozó, hogy csak a legsablonosabbakat említsem. Ők próbálják meg túlélni az egyre növekvő számú zombik ámokfutását, és ehhez nem sajnálnak felhasználni semmit, ami az útjukba kerül, így gépfegyverrel lövöldöznek, gyújtogatnak és saját kezűleg eszkábált bombákkal robbantgatnak – a gépnek egyébként mindez meg se kottyan, talán még atomtámadás ellen is véd. Az olyan bakikról meg ne is beszéljünk, mint amikor a törölköző már azelőtt véres, hogy a sérült megtörölné vele az arcát. A vér mellesleg egész végig folyik rendesen, de olyan gyengék a trükkök, és annyira bénák a színészek, hogy olyan az egész, mintha koszos csövesek nyalogatnák egymást. Nagyon-nagyon gyenge zombifilm ez, de sok sörrel egy kisebb társaságban akár még vicces is lehet. 3/10
The Dead (2010)
Mielőtt rögtön temetnénk ezt a filmet, gondolva, hogy mennyire eredeti lehet, ha még egy normális címet se tudtak kitalálni neki, azért mégiscsak érdemes egy pillantást vetni rá, hiszen mint tudjuk, a látszat néha csal. A The Dead pedig a minden fantáziát mellőző cím és a zsékategóriára hajazó poszter ellenére is nyugodt szívvel nevezhető minden idők egyik legegyedibb zombifilmjének, én legalábbis még nem láttam hasonlót (max csak játékban). Afrikában járunk, amit sajnálatos módon elözönlöttek az élőholtak. Mi egy amerikai repülőgépszerelő és egy afrikai katona útját követjük nyomon, akik megpróbálnak eljutni egy északon fekvő katonai támaszpontra.
Ahogy az világosan látszik, nem a történettől kell várnunk a megváltást, hanem a mesélés módjától és magától a helyszíntől. Szinte az egész film ragyogó napsütésben játszódik, a zombik pedig nem rohangálnak vonyítva-vicsorogva, hanem „a kevesebb néha több” alapon síri csendben csoszognak elő a bokrok mögül, teljesen kifejezéstelen ábrázattal. Nincsenek gyors vágások, pörgős akciók, se látványos menekülések, mégis iszonyú idegtépő tud lenni, amikor fényes nappal nagyon-nagyon lassan körbevesznek a zombik, de az autó csak nem akar indulni. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez egy izgalmas film, bár kétségkívül vannak feszült részei, de unalmasnak sem mondanám, mivel végig lekötött, csak a megszokottnál jóval lassabb tempót diktál, ráadásul párbeszéd is csak elvétve akad benne.
Hibái és hiányosságai ellenére meglepően jó film lett a The Dead, ami belefut ugyan számtalan klisébe, de a témához való hozzáállása valahol mégis annyira szokatlan és egyedi, hogy jócskán kiemeli az átlag-zombifilmek soraiból, és bebizonyítja, hogy nem kell egy hektoliter vér, meg sötétben kapkodó kamera ahhoz, hogy jó horrort lásson az ember. 7/10
Dance of the Dead (2008)
A zombi invázió célpontja ezúttal nem más, mint egy átlagos amerikai gimnázium, az időpont pedig nem is lehetne alkalmasabb, mint a szalagavató bál, ahol a szűk terembe összezárt rengeteg fiatal szinte svédasztalként szolgálja fel magát a húsra éhező élőholt seregeknek. A tinik legnagyobb problémája pedig ebből eredően hirtelen nem az lesz, hogy ki kivel ment a bálba, hanem az, hogy túlélik-e az éjszakát?
A film egy átlagos tinivígjátékként indul: szép sorjában megismerkedünk az iskola lúzereivel, a csajokkal, akikért odavannak a lúzerek, és a nagymenőkkel, akikért meg a csajok vannak oda. Aztán egyszer csak feltámadnak a halottak, majd bevetik magukat a városba, és semmi sem állíthatja meg őket, csak a rockzene, ill. néhány mindenre elszánt geek a sci-fi klubból. Egy egész díszes társaság verődik össze hamarosan, akik a fegyvermániás tesitanár vezetésével behatolnak a gimibe, hogy kiszabadítsák a túlélőket és megfékezzék a zombikat.
Feltételezem, mostanra már mindenkinek bőven leesett, hogy ez egy horror-vígjáték, ami ha nem is annyira eredeti és vicces, mint mondjuk a Shaun of the Dead, és néha elég unalmassá válik, de azért lehet rajta nevetni. Hőseink nagy erőkkel irtják a gagyira sminkelt zombikat, miközben folyik a művér és röpködnek a gumivégtagok. A trükkök annyira rosszak, hogy öröm nézni őket, a főszereplők meg sokszor olyan döntéseket hoznak, hogy az már önmagában vicces, például amikor a zombik elől pont egy hullaházba menekülnek.
Nem voltam elájulva ettől a filmtől, mert összességében nem nagyon kötött le, de vannak nagyon kreatív és humoros pillanatai, ezért merem ajánlani a téma kedvelőinek. 6/10
