Péntek 13 (1980):
Slasher-őskövület. Sean S. Cunningham tökig felhúzva a hózentrógeres farmerét úgy gondolhatta, hogy ő most nagyon-nagyon odacsap a kaszabolós zsánernek. Neki is indult, egy kis erdei táborba száműzött pár fiatalt, akik imádnak dugni, inni, és szívni - szerintem nincs olyan slasher, amiből bármelyik elem is hiányozna. Ráadásul az akkoriban még pelyhedző bajszú Kevin Bacon volt az egyik mellékszereplője - bár ez akkor légyszarnyit sem jelentett még. Szóval ha úgy tetszik megágyazott a Jason-szériának egy kemény, kényelmetlen és teleszart ággyal.
Mint mondottam Cunningham nagyon akart, és az akarás meghozta eredményét - már ha az előbb említett szaros ágyat nézzük. Merthogy a Péntek 13-nak egyetlen értékelhető jelenete van és az is 3 másodperces. De előbb vessünk egy pillantást a történetre: néhány fiatal igyekszik a Crystal lake-hez, azaz a Vértáborba az első bekezdésben taglalt okok (örömök?) miatt. A véres legenda beleng, mint a láncos hinta a játszótéren. A szereplők 30 perc száj- és idegtépés után pedig végre elkezdenek hullani, mint a legyek. Ez pedig pont találó hasonlat, mert a halálok annyira fantáziátlanul és feszültség-immunisan vannak összetákolva, hogy öreganyámat a tyúkok hirtelen kotkodácsolása is jobban képes volna beszaratni, mint ez a film. Cunningham azt várja, hogy a feszültségteremtést a hihetetlen mód frusztráló, a 80-as évek horrortermésének gyümölcsöző soundtrack-hangzása végzi majd el helyette. Csakhogy ez még véletlenül sincs így. Képtelen rá, hogy feszültséget és izgalmat generáljon, a halálok csak jönnek sorban, de annyira közönyösen és tompán végeztetnek be, hogy még a bealvás is jobb opció a nézésénél.
Cunningham minden halál előtt kivár: elkávézgat, kitereget, leviszi a szemetet és majd aztán nyír ki valakit. Vagyis a halálok felvezetése irdatlan béna, de a legzavaróbb, hogy mindennél unalmasabb. Majd amikor 2 cigi után végre a képernyőre fröccsen némi gore, akkor az olyan gyorsan és hihetetlen mód apatikusan történik, hogy egy böfögés is túl sok reakció volna rá (de a sör már csak ilyen). Tudom, hogy a slasher, mint zsáner a halálnemekre, a minél szaftosabb vérbőségre hajt, de ha nulla izgalommal és a feszültségfaktor totális mellőzésével teszi mindezt, akkor még csak az előre tervezett középszert sem lesz képes megütni - ahogy esetünkben az látható.
Én voltam a hülye, mert nem kérdeztem, de az első részben Jason mindössze 3 másodperc erejéig villantja fel rusnya fejét - mondtam én, hogy van egy értékelhető jelenet. Itt még mindent a Mama végez. Betsy Palmer fogsora igazán félelmetes (muhaha), de a játékán módfelett képes voltam szarrá röhögni magam. De van itt még valami, ami a film lyukacsos szerkezetét azért némiképp próbálja összefoltozni: a 80-as évek frizurája, a ruhák és a legócskább poénok legalább még próbálkozást tesznek rá, hogy a kor jellegzetességei kidomborodjanak. Ettől még hideg szívvel sem ajánlom senkinek a filmet, esetleg mazochistáknak. 2/10
Péntek 13, II. rész (1981):
Hálisten a második részben megkönyörülnek rajtunk. A rendezést ezúttal Steve Miner vállalta magára, aki ha nem is tudott sokkal többet kihozni belőle, legalább tempósabbá és hangyafasznyival élet telibbé varázsolta. És ugye itt már zsákos-frodó is feltűnik.
A történet ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az első rész abbahagyta. Az utolsónak életben hagyott lány nem sokáig élvezheti további életét. Mert jön a gyilkolást amolyan kedvtelésből űző Jason - még hokimaszk mentesen, nagy bánatomra - aki időközben felcseperedett, kimászott a tóból és vérre szomjazik. Aztán jönnek az újabb fiatalok, akik a Crystal lake közelében igyekeznek minél többet inni, szívni és dugni. Persze a legenda elmesélése, mint amolyan alap klisé ezúttal sem marad el, ahogy az sem, hogy két vállalkozó szellemű fiatal átruccan a Vértáborba. Jason pedig majdhogynem a film végéig ugyanazzal a közönnyel gyilkol, mint a kedves mama.
De az első rész nyugdíjas tempójú mészárlásával ellentétben itt már akad némi üldözés, menekülés és mókás illogikus tettsorozat. Jasont körülbelül 3-szor simán ki lehetne nyírni - ráadásul a láncfűrésztől úgy torpan hátra és esik hanyatt, mint egy 5 éves kisgyerek -, de persze a zsáner megköveteli szereplőinktől, hogy a legbalfaszabb és butább módon biztosítsák be a folytatás lehetőségét.
Akad vér, a gore itt sincs hanyagolva, de sajnos a kreativitás halvány szikráját sem képes felmutatni a film. Unalmas és döglődő cselekményvezetése már-már megidézi a borzasztó első rész emlékét, de szerencséjére az utolsó fél órában kihátrál belőle, elkezdi fokozni a tempót, szablyát és baltát vág a húsba. A tetőponton előhúz a franchise eszközeiből egy egyszerűbb darabot, ami silány ugyan, de itt már-már örvendetesnek nevezhető.
A part 2 fogyaszthatóbb darab, de a zsáneren belül még mindig csak nyűglődő erőlködés, viszont a Jason-ikon szerelmeseinek talán ajánlható. A 2009-es feldolgozás körülbelül ugyanezen a szinten működik, csak modernebb az operatőri munka és a hokimaszk szimpatikusabb, mint a krumpliszsák. Ettől függetlenül ez a rész sem több 4/10-nél.
Én megpróbáltam, adtam esélyt, de a Péntek 13 szériából 3 film is bűnrossz, úgyhogy azt hiszem nem erőltetem.