Mi történne akkor, ha éppen nyaralásunk közben törne ki az apokalipszis? Képzeljük csak el, üdülünk egy Hawaii-hoz hasonló helyen, esténként színes koktélokat iszogatunk, majd a csinos bikinis nőkre kacsintgatásunk közepette megpróbálunk alkohollal kikapcsolódni, amikor is egyszer csak elszabadul a pokol és azon kapjuk magunkat, hogy az idilli nyaralásnak bizony azonnal vége van és rögtön megkezdődött az, ami minden béketűrő ember rémálma: mégpedig a könyörtelen túlélés, amelyet véresszájú és kellőképpen idegbeteg zombik keserítenek meg még jobban. Nos, ha valaki kíváncsi erre az élethelyzetre, annak mindenképpen ki kell próbálnia a Dead Island című játékot, ugyanis pontosan ezzel a felütéssel indít. 

Azt nem merem állítani, hogy 2011 legjobb játéka lenne a Dead Island, de mindenképpen besorolom a legjobb 5 közé és mindezt úgy teszem, hogy a másik néggyel még nem is nagyon játszottam. (Itt például a TES V:Skyrim-ra, a Deus Ex: Human Revolution-ra és a Heroes VI-ra gondolok elsősorban.) Azért merek ilyen elhamarkodottnak tűnő kijelentést tenni, mert teljesen végigjátszottam a játékot (25 óra játékidő!) és szinte minden mozzanatában teljesen magával ragadott. Elképesztő mértékben tetszett a hangulata, a cselekmény egyszerű nagyszerűsége, a zene minimalizmusának zsenialitása, valamint a zombik élethűsége (sic!) és úgy az egész program összetettsége is. Látszott a játékon, hogy van benne ötlet, meló és törődés még annak ellenére is, hogy a szemét profithajhász kiadók nyomására szinte félkész állapotban került a játék először a boltok polcaira. Na, de akkor néhány szót most már beszélek a konkrét játékról is, hiszen ezért írom ezt a posztot. Nem fogok hosszú elemzésekbe bocsátkozni, hiszen ezt számtalan erre szakosodott oldal meg fogja tenni majd a jövőben, én inkább azt mondom el, hogy nekem mi jött be nagyon és miért.

A Dead Island nagy erőssége szerintem a szabadság, ugyanis adott egy hatalmas trópusi sziget, ahol kvázi GTA-szerűen nyomulhatunk mindenfelé és nem kell tartanunk attól, hogy a szórakozásunk a linearitás állóvízébe fullad egyszer. Természetesen nem lehet megkerülni a cselekmény főszálának egyirányú teljesítését, de azon felül rengeteg mellékküldetést kínál még a történet, tehát ha valaki nem szeretne rögtön végigsétálni a sztorin, az nyugodtan bolyonghat a zombik között kisebb-nagyobb küldetéseket megoldva, amelyeket ugyebár más túlélőktől vehetünk fel.

A DI másik nagy erősségei a fegyverek sokszínűsége és a spontaneitás voltak. Emlékszem annak idején, amikor a Condemned: Criminal Origins-szel játszottam, pontosan az tetszett abban is nagyon, hogy ki lehetett tépni egy vascsövet a falból és azt meglendítve lehetett szétverni valakinek a fejét, de persze ezen felül még használhattunk csavarkulcsot, feszítővasat és hasonló ütőszerszámokat is. Nos jelentem, ez a a DI-ben sincsen másként. Rengeteg tárgy közül választhatunk és úgy, ahogyan a Condemnedben is, itt is mindegyiknek más-más tulajdonságai vannak, különösen ami a hatékonyságukat illeti. Eszerint, teljesen más dolog szétütni egy zombi arcát egy evezőlapáttal, mint mondjuk nyakon szurkálni egy késsel... ez nyilván az igazi életben is így lenne...

Aztán, ami nekem még nagyon tetszett a DI-ben, az a karakterfejlődés volt. Egyszerűen jó hangulata van annak, hogy egy teljesen töketlen karakterrel indul el az ember és végül egy képzett zombivadásszal fejezi be a játékot, aki már egy-két ütéssel végezni tud a totyogó élőhalottakkal. Teljesen rendben volt ez a tapasztalatpontos rendszer és a háromhasábos jellemfejlődés is hozzá. (El lehetett menni ugyebár egyfajta harci karakter felé — aki szétüt és szétrúg mindenkit, egy túlélő karakter felé — aki minden ládát fel tud törni és rettenetesen ügyesen old meg bizonyos szituációkat, és egy idegbeteg karakter felé — aki felidegesedvén egész tömegeket tud szétvágni az ilyen-olyan bónuszai miatt.)

No, de hogy ne csak az előnyökről beszéljek, említek egy hátrányt is. Ami tehát nekem kicsit negatív volt az egészben az mindenképpen az, hogy a játék vége felé már nagyon gyermetegek voltak a mellékküldetések. Kicsit lehettek volna változatosabbak és sokrétűbbek is, ugyanis én már meguntam egy hangyányit, hogy minden új pályarészen van valaki akinek mondjuk inzulin kell vagy valami gyógyszer. Aztán ha jól rémlik, akkor minden pályán volt olyan ember, aki elküldött valaki után, hogy keressem meg, és miután megtaláltam, ő azt mondta, hogy mondjam azt róla, hogy meghalt vagy azt, hogy nem találtam rá. Na, ezeken végül én már csak röhögtem.

Viszont volt egy küldetés, ami hihetetlenül feelgood volt számomra, ez pedig még a tengerparti résznél volt a játék elején, amikor egy Svetlana nevű csajnak kellett jó minőségű pezsgőt keríteni valahonnan. (...) Na, azok ott nem vacakoltak: odakint dúlt az apokalipszis, ők meg csak betépve szexeltek, piáltak és buliztak a legutolsó bungalóban, ami fotelekkel és székekkel volt elbarikádozva. Hát akkor azt hittem, hogy ott rögtön lehidalok! Én itt keresztülverekedem magam, hogy egyáltalán oda eljussak és odaérvén egy ilyen elképesztően pofátlan hedonizmussal találom szembe magam, durva volt. Mindenesetre irigylésre méltó a hozzáállásuk a világ végéhez. :)

Összességében tehát egy remek kis programot köszönthetünk a Dead Island nevű játékban, dacára annak, hogy legalább két update kellett hozzá a megjelenést követően, hogy legalább normális körülmények között játszható legyen valamennyire. Ennek ellenére tényleg alkalmas a játék az újrázásra, hiszen négy különböző karakter van benne, akiknek ugye négy különböző jellemfejlődésük van. Csak győzzük ütni vassal ezeket az istentelen teremtményeket... 8/10

A bejegyzést johnnymoore vetette képernyőre - ezúton is köszönet érte -, akinek gondolatait, kritikáit, egyéb érzelmi kitöréseit errefelé olvashatjátok.