Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

(18+) A rettegés íze: Szerb film / Srpski film (2010)

2011.10.30. 22:15 Dr.Jones

Erre most kivételesen ki kellett tenni a 18-as karikát, de még az is nevetségesen kevés ide, így előre figyelmeztetek mindenkit, hogy már az alábbi bejegyzés olvasása is csak erős idegzetűeknek javasolt!

Vannak filmek. És vannak határok. Vannak dolgok, amiket egészen egyszerűen nem engedhet meg magának az ember. Olyan dolgok, amiket nem tűr meg a vászon. Amik a testi és a lelki terror egy olyan szintjét képviselik, amit már nem akarunk látni, amiről nem akarunk tudni. Vannak rendezők. És vannak tabuk. Vannak, akik tiszteletben tartják, és vannak, akik ezt a szót nem ismerik, soha nem ismerték, és ebben az életben már nem is fogják megismerni. Vannak rendezők, akik filmjeikben egyszerűen ledöntögetik ezeket a tabukat. És van Srdjan Spasojevic, aki szó szerint megbassza őket.

Főhősünk, Milos egy ex-pornósztár, aki átlagos családapaként éli mindennapjait kisfia és gyönyörű felesége oldalán. Egy nap azonban visszautasíthatatlan ajánlatot kap Vukmirtól, egy magát művésznek nevező rendezőtől, aki állítása szerint az ő segítségével megreformálja majd a pornó műfaját. Milos pedig a számok végén lévő sok-sok nullát látva gyakorlatilag aláírja a szerződést anélkül, hogy tudná, mire is vállalkozik pontosan. Az instrukciókat rendszerint forgatás közben, a fülébe rejtett kütyün keresztül kapja, de amikor Vukmir kezd egyre durvább dolgokat kérni tőle, úgy dönt, hogy kiszáll. A rendező azonban ezt egész másképp gondolja, ezért bedrogoztatja Milos-t, akit ezek után olyan kegyetlenségekre vesz rá, amik minden beteges képzeletet felülmúlnak.

Már a kezdés sem egyszerű; a kisfiú konkrétan az apja egyik pornófilmjét nézi figyelmesen – amelyben természetesen maga az apuka a főszereplő -, de az első úgymond durva jelenetért kb. félidőig várnunk kell. Az első 45 perc ugyanis azzal megy el, hogy megismerjük a családot, továbbá hogy tisztába kerülünk a nehéz anyagi helyzetükkel, ill. a már-már jótündérként alászálló Vukmirról is kapunk egy homályos képet. Kissé talán unalmasnak hathatnak ezek a részek, de legalább megadják a drámai kezdőlökést a borzalmaknak, melyek a film felétől várnak ránk. Spasojevic rögtön azzal a jelenettel indít, melyben egy szülést követően azonnal megerőszakolják a csecsemőt, miközben az anyja végigmosolyogja az egészet. A nézők nagy részénél ezek a képsorok csapták ki a biztosítékot – teszem hozzá, teljesen jogosan -, de ez még csak a jéghegy csúcsa, mert innen aztán nincs megállás, és az egyik elcseszett lázálomból zuhanunk a másikba, a végén pedig elszabadul a pokol, gigászi vérfürdővé válik minden, és amikor már azt hiszed, hogy vége, és megnyugodhatsz, a záró képsorok megadják a kegyelemdöfést.

Spasojevic gátlástalanul tárja elénk az emberi kegyetlenség minden képzeletet felülmúló palettáját, és egy olyan kendőzetlen naturalizmussal lefestett, elmebeteg világ képét, ami felfalja a lelkedet, és cafatokban köpi vissza. Viszont amit itt a rendező véghezvisz, az nem csupán néhány gyomorforgatóan szadista, aberrált jelenet öncélú felöklendezése, hiszen ha elég mélyre ásunk, akkor meglelhetjük a film valódi üzenetét a pénz és politika hatalmáról. Kár hogy ehhez nekrofílián, pedofílián és újszülöttpornón át vezet az út, bár a szükségtelenül eltúlzott erőszak, és a provokatív, megbotránkoztató stílus nélkül valószínűleg a mai napig nem hallottunk volna erről a filmről.  

Én elképzelni se tudom - és nem is igazán akarom -, hogy lehet-e ezt még fokozni, nekem mindenesetre ez most eléggé betett. A pontozással is elég nagy bajban vagyok, de ha mindenképpen mondanom kell egy számot, akkor legyen mondjuk 8/10. Technikailag kifogástalan, felzaklató és elgondolkodtató film ez, mindemellett pedig végtelenül nyers és sokkolóan erőszakos. Éppen ezért nem is tudom ajánlani senkinek, mert itt tényleg olyan dolgok történnek, amiket nem akarsz látni.

19 komment

Címkék: horror dráma filmkritika 8/10 a rettegés íze horror rovat

A bejegyzés trackback címe:

http://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr373336544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.10.30. 22:28:03

Hát igen. Én mondjuk pontot nem adnék rá, hülyeség. Technikailag első osztályú, mondanivalóban szélsőséges, tartalmas, de ez... Ez egy fasz film és egy fasz aki ilyet rendez, ezt pedig nem azért mondom, mert hu de fel vagyok háborodva. Jó írás, egyetértek, de 5 év múlva úgyis a 15 éves szarok fognak rajta röhögni, mondván "láttadazújszülöttpornótodabassz huu". Mit 5 év múlva már most is vannak ilyenek. És ez az ocsmány, nem a film...

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.10.30. 22:33:33

@Swarm: most akkor a film fasz vagy a fiatal generáció?:)

Képtelen vagyok rávenni magam, hogy megnézzem, mert tudom h olyan brutális és öncélú kegyetlenségben fürdik a film, amit inkább nem akarok látni. De a kritika remek.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.10.30. 22:38:14

Igazából mindkettő, de a film csak egy eszköz, ami szélsőséges dolgokkal szimbolizálja az emberi romlottságot. Szerintem le lehet szűrni mire gondolok.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.10.30. 22:45:16

@Swarm: Persze csak kicsit ellentmondásos volt a kommented.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.10.30. 22:50:46

Így utólag visszaolvasva valóban egy kicsit.
És nem is baj, hogy nem vetted rá magad a megtekintésre. Az ember tudja e nélkül is, hogy hol élünk.Bármennyire is egy végletet mesél el a film.

PhilipMorris 2011.10.31. 09:49:35

Jó multkor tesom nézte és elkaptam pár jelenetet,mikor a csávó kinyomta a másik szemét a pöcsével inkább kimentem a szobából :D Bírom a brutalítást de ez már nem tetszett igazán.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.10.31. 09:49:41

@Swarm: Valóban seggfej a fiatal generáció. Én aztán megtudom erősíteni, hiszen köztük élek, 17 éves vagyok. Kiábrándító, hogy a saját korosztályomba nem tudok beilleszkedni, annyira undorító a legtöbbje.
A film pedig most már kicsit jobban érdekel, de nem nagyon fogom megnézni. Lehet társadalomkritikát megfogalmazni újszülöttpornó nélkül is. A Grotesquet is kikapcsoltam félúton, mert annak a brutalitása mögött semmi üzenet nem volt. Egy macskafasznyi sem. A kritika viszont tényleg jó, tisztellek, amiért végignézted.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.10.31. 10:09:24

A Groteszk megint más tészta, azt a cím tökéletesen összefoglalja. Annak különösebb mondanivalója nincs is. A Szerb film más témát boncolgat és szerintem jóval sokkolóbb is.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.10.31. 11:10:08

Össze lehetne írni egy ilyen listát, hogy öncélú brutalitás avagy erőszakba csomagolt mondanivaló. Már párszor felmerült itt a blogon is jó néhány cím: Groteszk, Mártírok, ez a Szerb film, meg biztos akad még pár.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.10.31. 12:15:35

Egy klasszikus, ami mindenképp ide illik: Salo. Amúgy nem biztos, hogy az összesnek van mondanivalója. Pl: a Groteszknek szerintem nincs, szimplán bemutatja, hogy mit értünk groteszk címszó alatt.

REALchris · facebook.com/CHRISbajzat 2013.09.14. 08:15:29

KEGYETLEN(!!!) FILM.
Megnézése senkinek sem ajánlott.
Viszont ha megnézzük sosem felejtjük.
Kegyetlen,brutális,öncélú,gyomorforgató,sokkoló....
És igen:mondanivalója is van.
Film-ként:2/10
SOKK-ként:10/10

Bogyo98 2014.06.25. 15:46:26

@Swarm: 5 év? a legtöbb hawerommal mi már most azon "röhögünk" bár én nem röhögök mert mikor megláttam majdnem 4.x is idegösszeroppanásom lett....de a befogadásért még ezt is megkell tenni.....mert aztmondanák h: juujjdebénaa nembirta végignézni az újszülöttpornót inkább letakarta a szemét juuujj de gyík.......... na........ ennyiterröl sajnos....

Bogyo98 2014.06.25. 15:49:17

@Sparrow: és milyen igazad van....én is végignéztem.... pár sírással közben és 1 majdnem idegösszeroppanással......

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2014.06.26. 13:51:59

@Bogyo98: Azóta megnéztem már (úgy két éve asszem), és az egyik kedvenc horrorfilmem lett. :D

Bogyo98 2014.06.29. 20:25:50

@Sparrow: Hát az a jó ha valaki birja :D én is bírom,.. csak nem tudom valahogy a csecsemő pornó meg h a saját szeretteit ölte meg... hát ez valah megrázott :/

Important roll 2015.03.27. 23:37:18

Nem a legbrutálisabb horror, ez tény. Sokkal inkább öncélú. Látszik, hogy akartak valami mondanivalót vinni bele (ebben túlmutat egy szimpla horrorfilmnél), de mégse az ember önmagából kifordulásának ténye fog eljutni hozzád belőle, hanem szinte csak a céltalan, vérfolyatós kegyetlenség. Viszont ehhez az élményhez akkor inkább egy másik filmet néznék meg.

punchcake 2015.12.08. 15:06:22

Szerintem szar film volt. :)
A jelenetek realisztikusak, nem mondom. De ha van is átvitt értelmezése a forgatókönyvnek, nem jött át. Ha pedig nincs, akkor tényleg nem akar többnek látszani annál, ami. Az emberi faj végtelen önzése, elfajzottsága, és a szex valamint a szadizmus tabuja...
Felkészültem rá, hogy fizikailag vagy lelkileg rosszul leszek, de semmi ilyen hatással nem volt rám.
Amikor beledöfi a farkát a csávó szemébe, azon meg egyenesen felröhögtem. Hangosan :)

punchcake 2015.12.08. 15:08:41

Holnap asszem nekiállok a 7 days-nek. Mert várom, hogy találjak egy olyan filmet amin én tényleg rosszul leszek :)

Csilla Gere 2017.02.02. 01:37:20

Én ezt a filmet soha többet nem nézem meg.
Nem tudtam mit jelent a mentális sérülés, addig amig meg nem néztem.
Hogy is irjam? Gusztustalan? Vagy..nem..nem tudom igazából.
Sok filmet láttam már, horrorfanként igazi klasszikusokat. Vagy olykor betegebbet is.
De ez.. ez fel állította bennem azt a pontot amitől tovább nem megy az ember..
Senkinek nem ajánlom. Erős személyiségnek hittem magam. Erős jellemmel, lélekkel.
De ez valamit megtört bennem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...