Tim Burton egy szürreális szubjektív világot teremtett, Joel Schumacher két végtelenül egyszerű és buta, - de szórakoztató, igen még a Schwarzis sem annyira mélypont, mint ahogy harsogják - popcornfilmet hozott ki a DC képregényéből. Christopher Nolan ebből a valóságon túlra kergetett, feszülős latexruhába bújtatott, gyerekes köntösből húzza ki a Batman-filmeket: megfogja és leráncigálja a fellegekből, lecsiszolja róla a felesleges giccset, elegánsan felöltözteti és emberivé faragja. Ha pedig szuperhős-mítoszt igyekszik egy rendező realista mozivá adaptálni, arra a kíváncsi szemek mindig odaszegeződnek. Vagy azért mert ők maguk sem akarják elhinni, hogy ez lehetséges, vagy azért, mert olyan elvetemült vadfanatikusok akik alig várják egy-egy hasonló projekt beteljesülését - vagy a kettő mértékarányos kombinációjából kinyert vegyület miatt, amit úgy hívnak, hogy kíváncsiság. Egy a lényeg, hogy lehetséges: mert jött Nolan és úgy felrúgta a képregény adaptációk szabályszerű struktúráját, hogy Hollywood még akkor is beleremegett ha már kezdték teljesen körbegyűrűzni a képregényfilmek.
Eredettörténet nem volt még ilyen hideg és komor, amelyben a főgonosz éppúgy csak egy szimpla emberi lény, ahogyan a főhős is az. Morális érzelmeket közvetítő, félelmet, igazságot, korrupciót és bűnt gócpontba gyűjtő cselekmény, amely reális talajba mereszti a gyökereit. A Batman bőrébe bújó dúsgazdag Wayne utód, aki a gyermekkori traumát igyekszik göcsörtös életútján feldolgozni, a harag és felelősségérzeten úrrá lenni, amely kezdi teljesen magába szívni. A karaktert darabjaira szedi, majd racionálisan egyenként rakja össze visszaemlékezések, kiképzés, és saját motivációk alapján. Nolan zsenialitása pedig az egész komplexum terében beigazolódik.
Nolan Batmanje egy baljós hangulatú atmoszférát teremt, amely a válságban tengődő Amerikát remekül festi le: a bűnözés és a korrupció a szegénységgel egyenes arányban növekszik, az emberek pedig csak szélsőséges példák láttán kapják fel a fejüket és veszik végre tudomásul, hogy szakadék felé rohan a világuk. Ezt pedig csakis saját moráljuk újraélesztésével, a korrupció visszaszorításával volnának képesek megállítani. A Liam Neeson által életre keltett mentor, Henri Ducard pontosan látja a társadalom elfajulását: menthetetlen és pusztulásra ítélt. Brucet is erre az útra tereli, kiképzi, a félelmeit legyőzeti és saját tudását átadva igyekszik láttatni vele mindezt. De Bruce szemléletének, apja igazságos és eredendően pozitív világnézetének köszönhetően látni véli, hogy Gotham még nincs teljes mértékben halálra ítélve. Maradt benne valami, valami emberi, amelyet felszínre hozva, a bűnözés méreteit visszaszorítva még képes lehet talpra állni. Az önbíráskodás eszméjén túllépve pedig van esélye rá, hogy élhetővé és megfelelően igazságossá változtassa. A Batman Begins expresszív, kidolgozott karakterekkel hangsúlyoz egyértelműen és sallangmentesen. Liam Neeson és Christian Bale karaktere pedig tökéletes komplementerként működik együtt: a tanítvány a számára szükségszerű tudás elsajátítása után szembefordul mestere világnézetével.
Az akcióbetétek kissé kevésszer ugyan, de bőven hozzák a szórakoztatásra született blockbuster színvonalat. Látszik, hogy Nolan szeret az akción túlra mutatni, de ettől függetlenül azokat is profi módon és hihetetlen stílusosan prezentálja - lásd: Batman denevérraj közepette surran ki a zsaruk kezei közül. A TDK-ban ugyan már teljesen elsimítja a felületi hibákat, a Beginsben viszont még néhol érződik, hogy a vágás olykor kiesik a ritmusából, túl kapkodó és gyors üteművé válik - de nincs belőle zavaróan sok. A realista talajon viszont az autós jelenet képtelen megállni: mert ha ennyire ragaszkodik egy film a reális megvalósításhoz, akkor ne ugráltasson egy tankot háztetőkön, mert az egyszerűen átborul a másik oldalra - egyébként meg hiába, az új batmobil túl van idealizálva és kész, nademajd a motor. A néhány apróbb hibán kívül dinamikus és élvezetes minden akciójelenet, a finálé pedig tömören gyönyörű.
Eredetéből adódóan sok karaktert mozgat a cselekmény, így nem meglepetés, hogy némelyik elsikkad. Sajnálatos viszont, hogy pont a Madárijesztő szerepében brillírozó Cillian Murphy karakteréből láthatunk kevesebbet, míg a gyerekkori - majd felnőtt - szerelem Katie Holmesban való megtestesülését sokat mutogatják, mert hát az kurvafontos, akarom mondani szükségszerű. A színészek viszont a legjelentéktelenebb mellékszerepekben is pazarul alakítanak: Michael Caine Alfredja tökéletes, Morgan Freeman ilyen szerepben nem tud hibázni, Tom Wilkinson pedig pont olyan rohadt-geci maffiafejedelem, ahogyan azt tanítják. Christian Bale és Liam Neeson vezetik természetesen a sort: előbbi Batmanként és milliárdos Wayneként is remek, utóbbi pedig azzal a 70 éves kung-fu mester szakállal együttvéve is tökéletes mentor, és pusztításra vágyó fő gonosz egy személyben.
A Batman Begins előtt képregény adaptáció még nem volt ilyen realista és drámai. Karakterközpontú és emberközeli, mindezt a PG-13-as besorolás keretei közé szorítva éri el. Valójában mindent elmondva, ami még fontos, hogy az újraértelmezett Batman gyökerestől változtatja meg a bennünk gyerekként élő filmbeli denevért, és mindezt úgy hajtja végre, hogy ha jobban nem is, de pont annyira élvezzük, mint játékfigurákkal hadonászó kölyökként. 8/10
