Ti emlékeztek valamilyen Batman-játékra? Hát, nekem se sok ugrik be, így hirtelen. Pár gyenge és néhány jobb eresztés készült ugyan az idők során, ám a DC legnagyobb hőse ugyanannyira hiányzott már a játékboltok polcairól, mint pár évvel ezelőtt a mozivásznakról. De ahogy Christopher Nolan képes volt megreformálni a Denevérember filmes karrierjét - véget vetve ezzel a Marvel egyeduralmának -, úgy a Rocksteady fejlesztői is felrepítették a csúcsra a Sötét Lovagot, aki rögtön kényelembe helyezte magát azon a trónon, ahol Rozsomák helye még ki sem hűlt. A fiúk az Arkham Asylummal nem csupán a 2009-es év legnagyobb meglepetésjátékát juttatták el a Bőregér rajongóihoz, hanem egyúttal megalkották minden idők legjobb Batman-játékát is.

"a szuperhős, akinek semmilyen szuperképessége nincsen, és még fegyvert sem hajlandó használni"

Kész őrület

Be kell vallanom, hogy az első benyomásom nem volt valami fényes az Arkham Asylummal kapcsolatban, és pár perc kísérletezés után mérhetetlen csalódásként könyveltem el, viszont elhatároztam, hogy adok neki még egy esélyt, és ez jó döntésnek bizonyult. Néhány óra kitartó kockulás után ugyanis meglágyult a szívem, és nemcsak a remek történet meg a kiváló hangulat rángatott vissza újra és újra a monitor elé, hanem az eleinte szokatlannak tűnő, többféle stílust ötvöző játékmenetet is egészen megkedveltem.

Az első megrázkódtatás nem sokkal indítás után ért, mikor - az amúgy egész pofás - menübe érve fél órát tököltem azzal, hogy megpróbáltam rábukkanni a grafikai beállításokra. Nem találtam ilyet - se a játékon belül, se azon kívül. Vagy én vagyok vak, vagy ez is Rébusz egyik rejtvénye, vagy tényleg kifelejtették a készítők, mindenesetre egy szép fekete kerettel voltam kénytelen végigtolni a játékot (aminek mellesleg még így is bámulatos volt a grafikája). A következő dolog, ami miatt húztam a számat, a nehézkes indulásnak tudható be, ugyanis az első percekben csak kísérgetnünk kell az éppen a cellája felé tartó Jokert és az őröket, vagyis sokáig csak sétálgatni tudunk, és a sétálgatás alatt itt csoszogást értek. Szerencsére azonban egyszer csak megtörik a jég, Joker hirtelen elszabadul, és már mehetünk is, hogy megállítsuk.

"Joker rövidesen megszökik, majd túszul ejti többek közt Gordon felügyelőt, és Harley Quinn, valamint a több száz embere segítségével elfoglalják az egész szigetet."

Az alaptörténet így már nagyjából világos is, de a teljesség kedvéért nézzük meg egy kicsit részletesebben: Batman végre elfogja Jokert, aki olyan könnyedén adja fel a harcot, hogy az bizony szemet szúr hősünknek, ezért nem tágít mellőle még az Arkham Elmegyógyintézet folyosóin sem. A gyanúja pedig nem alaptalan, és ezt az is bizonyítja, hogy Joker rövidesen megszökik, majd túszul ejti többek közt Gordon felügyelőt, és Harley Quinn, valamint a több száz embere segítségével elfoglalják az egész szigetet. És hogy dolgunkat még inkább megnehezítsék, szabadon engednek néhány szuperbűnözőt is. Fel van tehát adva a lecke kedvenc Bőregerünk számára, és csak a mi ügyességünkön, ill. lelki erőnkön múlik, hogy sikerrel veszi-e az akadályokat? Mint már említettem, a játékmenet több stílust egyesít, melyeket az alábbi három fő csoportra oszthatunk: mászkálás, bunyó és lopakodás. Most pedig lássuk őket, de csak szépen, sorjában.

"mindent beleadtak, hogy egy elképesztően élethű Arkham-szigeten szolgáltathassunk igazságot"

Én a nyomkereső vagyok, nem a Batman

A sziget egész külterülete szabadon bejárható, ám a belső részeken már alaposan meg van kötve a kezünk, így többek közt a kúriában, a betegkezelőben, a botanikus kertben és a csatornarendszerben sem csavaroghatunk kedvünk szerint, mert általában csak egyetlen út vezet a célhoz, és azt sem mindig egyszerű megtalálni. Számtalan ajtó ugyanis feltörhetetlen zárral igyekszik meggátolni minket célunk elérésében, és ilyenkor bizony egy kis kerülőutat kell tennünk – rendszerint a szellőzőrendszeren keresztül, bár olyan is előfordul, hogy úgy kell robbantanunk magunknak bejáratot valami zselé segítségével. A magas és a távoli helyekre pedig batkarommal, batkötéllel, és egyéb izgalmas batkütyükkel juthatunk el. Ha pedig sehogy sem találjuk a továbbjutáshoz szükséges szellőzőrácsot vagy szétrobbantható falat, akkor egyszerűen csak át kell váltanunk Detektív-módba.

"ha észrevesznek, tömegesen rontanak ránk"

A Detektív-mód az egyik legnagyobb hülyeség, amivel játékban valaha találkoztam, hősünknek ilyenkor ugyanis predatorszeme képződik, és nem elég, hogy átlát a falakon, de időnként olyan nyomokat kell követnünk vele, hogy kis híján lefordultam a székről. A másfél kiló szétszórt pipadohány követése még nem is annyira gáz, de amikor a levegőben terjengő alkoholpára vezet minket célhoz, az már tényleg röhej. A Detektív-mód amellett, hogy rikító narancssárga színnel jelzi a használható objektumokat, még a közelben tartózkodó ellenségekről is listát készít nekünk, így nagyon meg tudja könnyíteni a dolgunkat, és bizony jócskán elvesz a játékélményből, ha még hozzávesszük azt is, hogy ilyenkor egy indigókék tónust kap az egész képi világ, hófehér színnel kiemelve az objektumok éleit, amitől úgy érezzük, mintha a ’82-es Tron-filmbe csöppentünk volna. Tehát aki egy kis kihívásra vágyik, és a részletesen kidolgozott, csodaszép helyszínekben is gyönyörködni szeretne, az ne sűrűn nyomkodja az X-billentyűt, hacsak nem muszáj.

A játéknak ez a mászkálós része veszi el amúgy a legtöbb időnket, mert hiába van térkép meg Detektív-mód, időnként bizony nem egyszerű kikecmeregni az útvesztők sokaságából. Nehezen hozzáférhető helyeken pedig gondosan elrejtett Rébusz trófeákat gyűjthetünk, valamint különböző hangszalagokat, melyek az intézet dolgozóiról és bentlakóiról tárolnak mindenféle interjút, így jobban megismerhetjük ellenségeinket is. A tájékozódásban további segítséget nyújt, hogy hősünk folyamatosan telefonon tartja a kapcsolatot a külvilággal, ám ezt nem valami ügyesen oldották meg, és ilyenkor bizony sokszor válik vontatottá a játékmenet. Igaz, hogy lehet mászkálni telefonálás közben, de értelme nincs, mivel az utasítást csak a beszélgetés végén kapjuk meg, így célszerű nem elszaladgálni a helyünkről, mert ezzel általában csak a saját halálunkat siettetjük. A telefonbeszélgetéseket igazán tartogathatták volna olyan szituációkra, amikor mondjuk, a szellőzőrendszerben vagy üres folyosók labirintusában kell kóvályognunk, és percekig nem találkozunk senkivel. Akkor jóval pörgősebb lenne a játékmenet.

"Aki pedig a zúzást szereti, az kiélheti magát a bossharcok alatt"

Bunyóban az igazság

Szerencsére arra is gondoltak a készítők, aki pörgésre vágyik, és kismillió legyőzésre váró ellenfelet állítanak a Sötét Lovag útjába. Sajnos az ő megalkotásukkor nem voltak elemükben a karakterdesignerek, mert az összes ellenfél ugyanolyan magas, egyforma a testfelépítésük, és kb. csak a frizurájuk különbözik egymásétól. De nem baj, mert annál jobb móka szétcsapni őket. Vannak, akik puszta kézzel vagy baseball-ütővel szállnak szembe velünk - őket a legegyszerűbb lezúzni -, a kést és sokkolót használók esetében viszont már trükköznünk is kell, de a legnagyobb kihívást a lőfegyveresek jelentik. Ezekből általában minden sarokban bandázik néhány, és ha észrevesznek, tömegesen rontanak ránk. Mivel Batman elvei nem engedik, hogy öljön, ezért ne is reménykedjünk, hogy komolyabb fegyverrel vehetjük fel velük a harcot. Egy gomb az ütésnek, egy a hárításnak – mindössze ennyi áll rendelkezésünkre, ám a harcrendszer csak első ránézésre tűnik primitívnek, valójában viszont egy nagyon is átgondolt, és működő dologról van szó. Az ütéseinket mindig a megfelelő ritmusban kell bevinnünk (nagyon fontos a jó időzítés), miközben ide-oda ugrálunk az ellenfelek között. Ha ügyesek vagyunk, akkor előbb-utóbb megugrik a támadásaink szorzója, és különféle kombók válnak elérhetővé, amelyekkel még eredményesebben csapkodhatjuk az ellent.

"akár fel is köthetjük őket egy-egy vízköpőre, ami mellesleg az egyik legszórakoztatóbb része a játéknak"

A lőfegyveres delikvensek elé azonban nem célszerű csak úgy odaállítani, mert előbb tüzelnek, mint kérdeznek, így ha kiszúrnak, akkor szó szerint lőttek a bulinak. Ilyenkor célszerű megbújni például egy vízköpő tetején, és lesből támadni. Ha kedvünk tartja, beleszállhatunk páros lábbal a kiszemelt áldozat veséjébe, bár ez sem mindig célravezető, mert ha a többiek észrevesznek, akkor Batman legyen a talpán, aki élve kijut a golyózápor kellős közepéről. Erre találták ki azt, hogy fejjel lefelé lógva elkaphatjuk, és akár fel is köthetjük őket egy-egy vízköpőre, ami mellesleg az egyik legszórakoztatóbb része a játéknak. Aki pedig a zúzást szereti, az kiélheti magát a bossharcok alatt, amik nem lettek ugyan valami kreatívak, de kellemesen el lehet ütni velük az időt.

"időnként Scarecrow figyelő tekintete elől kell bujkálnunk"

Aki bújt, aki nem…

A harmadik nagy egység a lopakodás. Előfordul időnként, hogy nem csupán célszerű észrevétlennek lennünk, hanem észrevétlennek KELL lennünk. Néha csak sima, mezei őrök figyelmét kell elkerülnünk, időnként Scarecrow figyelő tekintete elől kell bujkálnunk, de Killer Croc odújában is kénytelenek vagyunk hangtalanul járkálni, hacsak nem akarjuk a vacsoraasztalon végezni.

Hozz egy hurkát, de ne véreset

A maga nemében mindhárom stílus rendkívül szórakoztató, és a készítők az arányokat is igyekeztek jól belőni, ám néha így is idegesítővé tudnak válni egyes részek, ugyanis a játék még könnyű szinten is tartogat jó pár izzasztó meglepetést, amitől gyakran fogjuk betölteni a legutolsó mentett állást, miközben a középső ujjunkat mutogatjuk a képernyőn vigyorgó Jokernek. Ezen zavaró dolgok egy része a nem túl jól átgondolt gombkezelésből adódik, ugyanis nem elég, hogy egy-egy billentyűhöz esetenként 2-3 funkció is tartozik, időnként egyszerre többet is le kell nyomnunk a kívánt hatás eléréséhez, és enyhén szólva idegesítő tud lenni, amikor félrenyomok egy billentyűt, például miután vért izzadva odasomfordáltam valaki mögé, hogy csendesen leterítsem, ám ehelyett Batman büszkén kapja elő a denerángot, hogy a következő pillanatban golyó általi halállal végezze, én meg kezdhetem elölről az egészet. A másik véglet meg az, amikor egy gombbal el van intézve minden, és mi csak hátradőlve, meg max. az egérrel navigálva tolhatjuk percekig, mert a futás gombot nyomva tartva, hősünk magától ugrik, mászik, repül, és még ki tudja, mi mindent nem csinál.

"A sötét képi világ sokszor nyomasztó és félelmetes hangulatot teremt"

Tény, hogy egy pöppet nagyobb odafigyeléssel rengeteg idegesítő hibát ki lehetett volna küszöbölni, de ezektől függetlenül is nagy élmény az Arkham Asylum, ami a néhány rossz ötlet mellett számtalan jót is tartogat a mellényzsebében. Ilyen például az is, hogy kisebb szerepjáték elemekkel dúsították a játékmenetet, így a megszerzett tapasztalati pontok alapján szinteken lépünk, és minden szinten választhatunk egy-egy új fejlesztést. Ezáltal hatékonyabbá tehetjük a kütyüket, de tanulhatunk új kombókat is, valamint a ruhánkat is tudjuk fejleszteni (talán még egy bat-varrógép is lapul hősünk zsebében?), ami amellett, hogy ellenállóbbá tesz minket, még a maximális életerőnket is növeli.

Szintén nem érheti rossz szó a grafikusokat, akik mindent beleadtak, hogy egy elképesztően élethű Arkham-szigeten szolgáltathassunk igazságot. A képek szerintem magukért beszélnek, de muszáj dicsérnem még egy kicsit a látványt, ami a Joker homlokán kidudorodó erektől kezdve egészen a falakon végigfutó apró repedésekig olyan nagy műgonddal lett kidolgozva, hogy már csak azért is érdemes többször végigjárni a szigetet, hogy kigyönyörködhessük magunkat a tájban. A sötét képi világ sokszor nyomasztó és félelmetes hangulatot teremt, ami a Nolan-filmeket idézi annak ellenére is, hogy a történet néhol meseszerű és a karakterek is a képregényes alteregóikról lettek mintázva.

"megalkották minden idők legjobb Batman-játékát"

Denevéreset?!

Két éve rengeteg játékos szívét hódította meg a szuperhős, akinek semmilyen szuperképessége nincsen, és még fegyvert sem hajlandó használni, mégis annyira jó móka őt irányítva elkapni a rosszfiúkat, hogy ettől garantáltan még azok is megszeretik, akik eddig nem voltak oda túlságosan a Denevéremberért. Az Arkham Asylum egy komor hangulatú, magával ragadó akciójáték, ami a tökéletestől messze van ugyan, de egyedülálló a szuperhősjátékok között. 8/10