Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

A Vadnyugat Eastwoodja: A Jó, a Rossz és a Csúf / Il Buono, il brutto, il cattivo (1966)

2011.05.03. 11:50 Dr.Jones

„Három férfi számára a polgárháború nem a poklot jelentette. Csupán egy kis gyakorlást.”

Sergio Leonét az Isten is westernfilmek készítésére teremtette. A mester pedig ezt már korábban is bebizonyította az Egy maréknyi dollárért, ill. a Pár dollárral többért című zseniális műveivel, ám csak a Dollár-trilógia befejező része lett az, ami a kiforrott, magabiztos rendezésnek hála, elsöprő erejével kíméletlenül utasította maga mögé a műfaj képviselőit, és méltán érdemelte ki a filmtörténet egyik legjelentősebb alkotásának járó pozíciót.

A cselekmény – ahogy már megszokhattuk – a pénz körül forog; ezúttal egy elásott kincs az események fő mozgatórugója. A Csúf ismeri a temető helyét, ahová a zsákokat eltemették, de csak a tudja, hogy melyik sír alá, viszont a Rossznak is a pénzre fáj a foga. Egyikük sincs könnyű helyzetben, hiszen nemcsak egymással kell megküzdeniük, hanem a háborúskodó katonákkal, ill. magával a sivataggal is.

A három címszereplő első ránézésre talán nem sok közös tulajdonsággal bír, ám jobban megismerve őket, be kell látnunk, hogy nem is különböznek ők annyira. A Csúf egy körözött bűnöző, a Rossz egy bérgyilkos, a pedig egy fejvadász, aki időnként összeáll áldozatával, hogy minél több városban begyűjthessék az érte járó vérdíjat. Tulajdonképpen egyetlen dologhoz értenek mindhárman: a lövöldözéshez, és mindössze egyetlen cél lebeg előttük: meggazdagodni.

A szerepében Clint Eastwood a már megszokott, és tökélyre fejlesztett Névtelen férfit alakítja; a Rosszat pedig a szintén zseniális Lee Van Cleef formálja meg, de a műsort mégis a Csúfot megtestesítő Eli Wallach lopja el, aki olyan briliánsan mozog a kelekótya bűnöző szerepében, hogy egy jóval magasabb szintre emeli az amúgy is fenomenális produkciót.

Leone ismét remekül ragadja meg a kor legjellegzetesebb vonásait, és mellette még egy nagy rakás háborúellenes mondanivalóval is megtűzdeli filmjét. A Jó, a Rossz és a Csúf a Dollár-trilógia legerőszakosabb, leglátványosabb és legizgalmasabb eposza: a történet lebilincselő, a jellemrajzok mesteriek, az akciók lehengerlőek, és a befejezés a filmtörténet egyik legnagyszerűbb zárása. Természetesen a zenéről sem feledkezhetünk meg, amiért külön dicséret illeti Ennio Morriconét, aki ezúttal is halhatatlan dalokkal járul hozzá a film sikeréhez.

Az utolérhetetlen Sergio Leone 1966-ban minden idők legtökéletesebb westernfilmjét alkotta meg, ami az idő próbáját kiállva, a mai napig egyedülálló a műfajban, ezért A jó, a Rossz és a Csúf a biztos kezű rendezéssel, a kiváló színészi játékkal és Ennio Morricone legendás dallamaival megérdemelten kapja meg a maximális, 10/10-es pontszámot.

5 komment

Címkék: western filmkritika 10/10 a vadnyugat eastwoodja

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaviagra.blog.hu/api/trackback/id/tr912871443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.03. 12:08:08

Tyű, de rég láttam már. Újra nézés naptárba.:D

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.05.03. 12:36:24

Ámen! Megunhatatlan, igazi mestermű. Wallach nélkül pedig kb fele annyira lenne hatásos és szórakoztató.

PhilipMorris 2011.05.03. 19:29:02

És végre! Itt egy 10/10 es film. Ehhez írnom kellett bár már rég nem tettem(mostanában nagyon bekockultam :D ) Gevin még régebben írta hogy pótoljam clint eastwood kalsszikusait de elmaradt. Eddig . Mostmár jön is lefele a film . :D

Pszt! 2013.12.13. 20:55:02

A minap adta a tv egy új és elképesztően gagyi szinkronnal. Kár ezt a mesterművet tönkretenni!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása