Ha a vesztesek kasztjába szorultál, akkor az esélyeid a zéróval vetekszenek. A zérónál pedig mindig van lejjebb. Nicholas Winding Refn trilógiája ezt a mélységet igyekszik bemutatni a dán alvilág minden szennyes és mocskos apró szilánkdarabján keresztül, ahol az élet vagy a család mit sem számít, ahol csak egy darab hús vagy, ahol semmit sem érsz, és ezért még tenned is kell. A Pusher első részében ismerhetjük meg Franket és Tonny-t, a második rész utóbbit helyezi előtérbe miután kijött a sittről.
Refn megtartja az első rész reális és dokumentarista ábrázolását, ezúttal viszont a családi drámára helyezi a fókuszt, ami szerkezetében egy bűnszövetkezetet tár elénk. A piti drog- és gengszterügyletek most csak csomagolásként burkolják körbe a központi drámát, az apa-fia vonulatot, Tonny lelki gyötrődéseit: a folyamatos megfelelni akarást, a szeretethiányt, az elismerésre törekvő hajlamot. Miután Tonny szabadul, a helyi főnöknél, azaz apjánál keres munkát, amit a töménytelen mennyiségű drog és kigyúrt kopasz legények közepette nem túl nehéz meglelni. A hiba végső soron azonban Tonnyban lakozik, képtelen jól elvégezni a feladatot, amit kiadtak számára, megbízhatatlan narkós, aki még haverjánál, a teljesen idegen lakásban is először a port keresi minden mást félrekotorva az útból - és milyen szép, amikor a haverja elmondja, hogy a speed-el kevert patkányméreg a függőknek van fenntartva. A folyamatos pofára esés, a megalázottság, a szidalmazás, egyre mélyebb bugyrokba süllyeszti a "Respect" felirattal a tarkóján díszelgő srácot, egyre több és több kokainnal, speedel, és görcsös csalódottságérzettel a gyomrában.
Szánalomra és sajnálatra kárhoztatott élet, amely Tonnynak jutott, így mi nézők csak feszülten figyelünk, várjuk, hogy Refn lazítson a szorításon, enyhítsen a fullasztó légkörön, de pont ennek a frusztrált és nyomasztó környezetnek a hatására képes a folyamatosan megalázott fiú felismerni, hogy mi számára innen a kivezető út. Ahol az érdek a legfontosabb érték, ahol a gyilkosság a szürke mindennapok legszokványosabb velejárója, ahol a kokainból húzott utcák az orrban már országutakká nőtték ki magukat, és ahol az erkölcsi értékek régen kihaltak, belefulladtak a mocsokba. Tonny karaktere egy otthon nap, mint nap megalázott és elvert tudatlan tizenéves utcagyerekre hasonlít, aki nem sok mindent ismer, de abban a környezetben, ahol mozog könnyedén el tudja érni a számára lényeges dolgokat - a drogot, a kurvákat, a pénzt. Ez az élet viszont folyamatos örvényként húzza magába, felzabálja az érzelmeit és egy rideg, gátlástalan férget csinál belőle.
A dánok kultúrgyöngye, a százarcú Mads Mikkelsen sokadik filmje - zseniálisan, átszellemülve folytatja, amit elkezdett a Pusher elsőjében - dinamikus természetességgel alakítja a sittes, piti bűnözőt, akit folyamatosan elutasítanak, megaláznak, és aki minden brutális tettét közeli ismerősök, de főleg apja szeretetének és becsületének kivívása érdekében vállalja magára, mindezt hiába. Mikkelsen tekintete és arcvonásai azok, amelyek egyes helyzetekben igazán markáns és testközeli állapotba lökik felénk a karaktert. Ha a mellékszereplők nem volnának csuklóból profi gengszterek, akkor Mikkelsen egyszemélyes dráma showjával tudhatná magáénak ezt a másfél órányi szennyes poklot.
A rendező az utolsó pillanatig megfeszíti a helyzeteket, kifacsarja belőlük az összes reményt és a valamire való emberi érzéseket, majd amikor már majdnem eltörik a csontunk a satuszerű szorítástól, akkor könnyebbít rajtunk, nem egy hatalmasra nőtt katarzissal, pusztán egy padlón lévő fiú, apa, narkós és a sok belső kényszertől megfeneklett ember felismerésével és döntésével. Nincs kimondott happy end, de megteremti a kiutat abból a szituációból, ahol a legtöbben megrekednének és ki is használja azt. Ettől éri el végső célját a karakterfejlődés és a cselekmény egyaránt. Az első rész rohanó adrenalininjekciójától ugyan elmarad, hiszen sokkal lassabban és más eszközökkel koncentrál a hangsúlyos drámára, de hogy Nicholas Winding Refn összes műve kötelező, és hogy a jövőben erősen oda kell majd rá figyelni az kurvaélet. 7/10.