Wes Craven 15 évvel ezelőtt hozott valami egészen friss hullámot az akkori horror-zsánerek közé, amit aztán most negyedjére folytatva újra meglovagol. De a folytatások pestisétől ezúttal képes elvágni magát a legújabb Sikoly, hiába tűnik első hallásra erőltetettnek és abszolút az esélytelenek nyugalmával vászonra küldött hatásvadász fogásnak. A Sikoly 4 önmagából parodizál, önmagától idéz, és mindezt rettentő stílusosan teszi. Nem válik nevetségessé - egy jelenetet leszámítva - ugyanakkor sokszor túloz és viccel, de mindezt anélkül teszi, hogy átbukna a peremen, és annak a bizonyos lónak a túloldalán landolna.

A történet csak holmi cukormáz, a lényeget alá suvasztották be. Sidney sikeres íróvá avanzsált, pont a saját tragédiája emelte a hírességek közé - ami azért igencsak ironikus - és most egy író-olvasó találkozó keretében utolsó állomásként tér vissza szülővárosába, az apró Woodsboroba, ahol aztán újra kezdődik az őrületes gyilkolás, viszont a szabályok folyamatosan változnak, a remake pedig mindig túl akar nőni az eredetin - ezzel is zseniálisan bánik Craven, szinte mintha saját maga ellen beszélne, közben pedig mégis okosan csavarja a filmet.

A Franchise atyja tisztában volt vele, hogy nem elég ha csak vérrel spricceli tele a jeleneteket, ezért rengeteg geek kikacsintást intézett felénk, nyüzsögnek a horrorfilmes utalások, rengeteg klasszikust elevenít fel, amiktől felpörög a film és szépen lassan levetkőzi az "egy újabb elcseszett folytatás" megbélyegzést. A forgatókönyv egész szép ívben terül el a vásznon, nem tobzódik orrvérzésig ismételt dialógusokban, az előző részek elemeit remekül vegyíti az új köntösbe, és még a végén is tud, ha nem is óriási, de viszonylag érdekes meglepetést prezentálni a végjátékra. A hangulat már az első képkockáktól kezdve belengte a termet, mintha a '90-es évek második felében foglaltam volna helyet. A gyilkolás és a brutalitás megidézi az előző részeket, ám ezúttal - ahogy például a Rémálom az Elm utcában remaknél - nem akar százszor undorítóbbnak és sokkolóbbnak látszani, nem dob az ölünkbe minden második jelenetnél egy végbelet, de természetesen a vérrel freskókat pingál, ahogy azt mindig is tette.

A három visszatérő színész mellett a negyedik rész fuldoklik a sorozatsztárokban, viszont egészen ügyesen használja ki azokat. A Heroes-ban debütáló Hayden Panettierebe ezúttal szorult némi szenvedély, egész ügyesen hozza a kötelező tinipicsa mellékszereplőt, Adam Brody zsaruként öleti meg magát, de mint említettem minden sarkon befordul egy ismerős arc. Az eredeti hármasból Courtney Cox az, aki 47 éves létére jobban néz ki, mint Sidney, akit hihetetlenül meggyűlölt az idő és jobban is alakít.

A Sikoly negyedik felvonása nem ül le, ragaszkodik a maga által kitaposott úthoz és remekül szórakoztatja a tinihorrorok fanatikusait. Végig pörög, nem lassít, gyilkol, túloz, nevettet, de nem hagyja hogy elmélázz közben, maximum azon, hogy kinek a hangja szól a telefonból - ami egyébként zseniálisan groteszk. Magáénak tudhatja a vakcinát, amely megmenti a tipikusan rossz folytatások kudarcától. Szórakoztató és izgalmas, moziban pedig igazi csemege: 7/10.