A kihalóban lévő akcióhősök közül talán Jason Statham az utolsó, aki még próbálja életben tartani a műfajt, és kísérletet tesz arra, hogy ne felejtsük el milyen, amikor nem CGI-harcosok uralják a vásznat és valódi robbanások szakítják szét a dobhártyánkat. Amíg ilyen egyszerű és fasza filmeket hoz el nekünk, életben tartva a reményt, addig csak elismerő bólintásokkal igazolhatjuk őt vissza.
Arthur Bishopot tiszta gyilkosságokra bérelik fel, amiket véletlen balesetek sorával álcáz profi kivitelezéssel. Ezt rögtön az első jelenetben bebizonyítja nekünk, ahol a célpontot még úszni is megtanítja miközben szépen kisurran a hátsó ajtón, majd felveszi a megérdemelt fizetséget. A bérgyilkos munkájához nyugodt lelkiállapot kell, a klasszikus zenével való körítés pedig pontosan tudatja ezt velünk. A mesterien végzett szakmát, akkor sem lehet fél válról venni, ha egy ismerős barát lesz a következő célpont, így Arthur sem habozik, persze csakis azután miután körbeszaglászta a körülményeket, ereszti a golyót célpontja mellkasába. Akinek aztán a veszteségét Whiskybe fojtó indulatos fiát kezdi el kitanítani a szakma minden rejtelméről.
Simon West, (akinek a Con Airt köszönhetjük) még tudja, hogy mi kell egy nem buta csak végtelenül triviális, szórakoztató akciófilm legyártásához. Megalapozott felvezetéssel kezd, amiben bemutatja, hogy a bérgyilkos valóban olyan elszánt és felépített profizmussal van felvértezve, ami nem hagyja meghátrálni semmilyen érzelemmanipuláló szituációban sem. Mindemellett nem engedi, hogy a lelkiismeretét marcangoló oroszlán szimplán a ködbe vesszen, ezért válik Arthur, az alkoholista, apa nélkül maradt fiú mentorává. És még akkor sem kezd el üvöltő prédikálást rendezni, amikor az első precízen felépített gyilkosság helyett, az ostoba tanítvány a nála vagy 50 kilóval nehezebb célpont lakásán vérfürdővel kívánja végrehajtani első feladatát. Higgadtan csak ennyit mond: "Mondtam, hogy tisztán dolgozz."
Az akciójelenetek nem merészkednek egy autó aljára szerelt bomba daruval történő eltávolítása ugratás közben - Szállító 2 - típusú magasságokba, ugyanakkor kellően intenzívek és pörgősek ahhoz, hogy agyunkat kikapcsolják az élvezeti faktor eléréséhez. A kamerarángatást vagy a túlzottan gyors vágásokat pedig szépen manőverezve kerülik ki, inkább a lassított töltényhüvelyek pattogására és a vér+agyvelő kombó headshottól való kiloccsanására koncentrálnak.
Ben Foster bizony képes arra, hogy néha percekre ellopja a teret Statham elől, ám mikor a kopaszodó borostás figura egyetlen szó nélkül viszi ágyba az aktuális jó csajt a bárban, aki még a nevét sem tudva dugatja meg magát vele, akkor nem tudjuk őt eléggé kedvelni. És különben is ki mondta, hogy a tanítvány túlnő mesterén? A mellékes összehasonlítást félretéve egyébként remekül működik a bérgyilkos-páros a képernyőn akár tűzharcokba, akár dialógusokba keveredve.
A jelenlegi akciófilm felhozatal arra enged következtetni, hogy egyre inkább komolyodik a műfaj, ami nem minden esetben tesz jót a produkciónak, itt viszont minden túllihegés nélkül vált valami ilyesmivé, és nem követett el, olyan logikátlan baromságokat, amiket bizony jó párszor fel lehet róni az adott karaktereknek. Úgy vette csak komolyan magát, hogy közben nem vált nevetségessé.
A stáblista előtt lévő zárás pedig nyugodt elégedettséggel tölti el az embert, még akkor is ha simán tudtuk, hogy ennek kell történnie. Egyfajta harmóniát kölcsönöz a robbanásokkal tűzdelt befejezés, hogy bizony lehet még szórakozni komolyabb hangvételű, de önmagánál többnek semmiképp sem látszani akaró akciófilmen. És habár Michael Winner eredetije (amiből ezt feldolgozták) Charles Bronson főszereplésével lehet, hogy jobb, de bőven megállja a helyét Simon West remakeje is. Ezért megérdemel egy 7/10-et.
