Valószínűleg mindenki hallott már Godzilláról, hiszen a gigászi szörnyeteg számtalan filmben, sorozatban, regényben ütötte már fel a fejét. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy mi ihlette meg a japán filmeseket az ’50-es évek elején, aminek következményeképp megteremtették minden idők legnépszerűbb őshüllőjét. Ezzel a bejegyzéssel egy átfogó képet szeretnék adni Godzilláról, a kaiju-eiga (szörnyfilm) műfajának megalapozójáról.
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Godzilla alapötletét egy igaz történet szolgáltatta, méghozzá a Daigo Fukuryu-Maru (Szerencsés Sárkány 5.) nevű halászhajó 23 fős legénységének szomorú esete. 1954 márciusának első napján szokásukhoz hűen kihajóztak a tengerre, ám valamilyen oknál fogva eltévedtek, és a Bikini-szigetek közé keveredtek, ahol balszerencséjükre az amerikaiak éppen kísérleti nukleáris robbantást hajtottak végre. A halászok túlélték ugyan a robbanást, de a sugárzás elől nem menekülhettek; hazatérésük után sorra megbetegedtek, majd egyikük hat hónapnyi szenvedés után meghalt. Utolsó szavai a következők voltak: „Imádkozom azért, hogy én legyek az atom- vagy hidrogénbombák utolsó áldozata”.
Alig 9 évvel a hirosimai és nagaszaki atomrobbantás után enyhén szólva is sokkolta a japánokat egy újabb nukleáris támadás gondolata. A filmesek azonban óriási lehetőségként mérték fel a helyzetet, így a Toho stúdió égisze alatt rövidesen elkezdődtek az akkor még csak egyszerűen G (a gigantikus szóból) névre keresztelt film munkálatai. A forgatókönyv első változatát Kayama Shigeru írta, és egy olyan dinoszauruszt állított a középpontba, aki több millió évet töltött jégbe fagyva az óceán mélyén, ám egy hidrogénbomba-teszt hatására kiszabadul börtönéből, majd elképesztő méreteket öltő pusztításba kezd Japán-szerte.
Honda Inoshiro akkoriban épp a Sanshiro the priest c. film rendezésének előkészületeivel volt elfoglalva, de a projektet nem sokkal később kaszálták. Honda viszont nem maradt sokáig munka nélkül, kisebb huzavona után ugyanis a kezébe nyomták a G szkriptjét, majd miután kicsit kipofozta azt, hozzálátott a rendezéshez.
A film címét és a szörny nevét időközben Gojirára módosították, ami a gorira (gorilla) és a kujira (bálna) szavakból állt össze. Az elnevezés a szörny méreteire, erejére és vízi mivoltára utal, de egy olyan történet is elterjedt, miszerint a Toho stúdió egyik jókora súlyfelesleggel küszködő munkatársát csúfolták Gojirának, bár semmilyen bizonyíték nem maradt fenn, ami arra utalna, hogy az úriember valóban létezett.
A munka korántsem haladt gördülékenyen a Toho stúdió háza táján. Nem elég, hogy Honda túl sokat vacakolt a forgatókönyvvel, de a különleges effektek megkövetelték, hogy a stúdió összekaparja az ázsiai filmtörténet addigi legnagyobb összegét. Hatalmas kockázatot vállaltak, hiszen a forgatókönyv olyan témákat boncolgatott, amikről akkoriban nem szívesen beszéltek Japánban. Amellett, hogy felelevenítette a hirosimai és nagaszaki atomtámadást, Gojira első áldozatának egy kis halászhajót választottak, ami egyértelmű utalás volt a Daigo Fukuryu-Maru történetére. A film végére pedig a szörnyeteg a nukleáris fegyverek szimbólumaként lerombolja fél Tokiót.
Akárhogy is legyen, a megdöbbentő képsorok és a háborúellenes hangvétel hatására a film felülmúlta a stúdió minden várakozását: a Gojira kirobbanó siker lett, mintegy 9 610 000 jegy kelt el. Két díjra is jelölték Japánban, melyek közül a legjobb speciális effekteknek járót könnyedén bezsebelte, ám a legjobb film kategóriában alul maradt Kurosawa Akira Hét szamurájával szemben. A radioaktív szörnyeteg rövidesen Ázsián kívül is elhíresült, az európai fülnek kellemesebben csengő Godzilla néven.
A stúdió a sikeren felbuzdulva futószalagon kezdte el gyártani a folytatásokat, azaz 2004-ig bezárólag további 27 filmet. Ezek az alkotások már szakítottak a háborúellenes magatartással, és szinte kizárólag a szörnyekre koncentráltak. Annak ellenére, hogy a következő 20 évben további 7 Godzilla-filmet rendezett Honda, a színvonal már megközelíteni sem volt képes az elsőét, ezért aztán 1975-ben a Terror of Mechagodzilla című epizód után mindenki kedvenc őshüllője eltűnt a vásznakról. A minőség csökkenésének legfőbb oka az volt, hogy a készítők átállították a szörnyet a jó oldalra, hogy különböző földönkívüli vagy mutáns lényektől védje meg az embereket. Így jött létre a kaiju-eiga, azaz a szörnyfilm műfaja, melynek lényege, hogy hatalmas teremtmények pofozzák egymást és döntenek romba városokat.
Kilenc évnek kellett eltelnie Godzilla visszatéréséig, amikor is az alapokhoz visszanyúlva ismét egy hatásos és félelmetes szörnyfilm készült. 1995-ig további hat folytatás érkezett, majd négy év csend után újabb hat filmben bukkant fel a dinoszaurusz. Legutóbb a 2004-es, Final Wars című epizódban láthattuk, ám a nézőszám drasztikus csökkenésére hivatkozva a stúdió bejelentette, hogy hosszabb időre felhagy a Godzilla-filmek készítésével. Ezzel nagy űr keletkezett a kaiju-eigában, amit a rivális Daiei stúdió igyekszik 2006 óta betömködni saját szörnye, Gamera, az óriásteknős segítségével, akit mellesleg már a ’60-as években megalkottak, csakhogy számításaikkal ellentétben teremtményük leginkább a gyerekek körében vált közkedveltté.
Természetesen Amerika figyelmét sem kerülhette el a radioaktív őshüllő népszerűsége, ezért 1998-ban Roland Emmerich vezénylésével elkészítették saját változatukat, ahol az eredeti történetet jócskán átdolgozva Godzilla a New York-i lakosoknak okoz pár álmatlan éjszakát. A film nem lett túl sikeres, ezért aztán nem is erőltették a folytatást. A Legendary Pictures viszont 2012-ben szeretné újra elhozni Godzillát a mozikba, ezúttal a rajongók elvárásait sem figyelmen kívül hagyva.
Ennyi lett volna a Godzilla-filmek fél évszázadot átölelő története dióhéjban. A sugárzó dinoszaurusz jelentős változásokon esett át 1954 óta, és amellett, hogy pusztító fenevadból az emberek barátjává vált, rengeteg gonosz lénytől szabadította meg a világot, és hosszú útja során egészen Hollywoodig pofozta magát. Sajnos jó ideje nem tett már látogatást a mozikban, de minden esély megvan rá, hogy nem is olyan sokára Gareth Edwards rendező egy látványos és szórakoztató szörnyfilmmel lepje meg a rajongókat. Addig pedig tessék megnézni az ’54-es klasszikust, ha még nem tettétek!
forrás: angol wikipédia, kilencesterv.com, cinema magazin 98/9