Nosztalgia, erőtlenség, vontatottság és össze nem illő jelenetek sorozata teszi középszerűvé Florian Henkel von Donnersmarck Utazóját.

Alapvetően semmi baj nincs abban, amikor egy bizonyos korosztályos ízlést akarunk megszólítani a filmünkben, mert igen is vannak más típusú akcióhősök, mint a 80-as évek fél hadsereget legyűrő izompacsirtái. Ezt a hullámot lovagolta meg a Mr. és Mrs. Smith, majd a Kéjjel-nappal is.

Azt sem mondhatjuk, hogy az ötlettel lenne a probléma, mert az eredeti film, a 2005-ös Anthony Zimmer valóban egy izgalmas macska-egér játék a főszereplő kilétének felfedésére.

Azonban ebben a filmben minden az, aminek elsőre látszik. Johnny Depp és Angelina Jolie szörnyen hiteltelenek együtt (semmi kémia nem működik köztük és a párbeszédjeik laposak). De külön-külön is kiábrándító, ahogy a film végig arra apellál, hogy Deppet minél idétlenebbnek, és Joliet pedig már szinte nevetségesen vonzónak mutassa be. A humor néha a banalitás legócskább szólamait szólaltatja meg.  Jolieról pedig olyan érzésünk van, hogy "kint felejtik" a filmből, a motorcsónakos üldözésnél, még van egy egész pofás dinamikája a karakterének, de utána már csak dróton rángatják.

Idegesítő, hogy már az elején túl reflektáltja a poént, így nem kell komolyabb szellemi képesség arra, hogy rájöjjünk a szereplők közötti kapcsolatrendszerre, (amit persze azért majd árnyal néhány közhellyel), és mivel a többi szereplő abszolút felejthető, így csupán bámulnunk kell ki a fejünkből.

A tájképek elbűvölőek, de közel sem olyan meditatívok, mint Az amerikai esetében, hanem idővel tolakodóan idegesítővé válnak. Egyszerűen nem hagyja a film, hogy a térrel azonosuljunk, így nehéz felidézni egy-két olyan "díszletet", ami megfogott volna benne. A plánozás pedig sok helyen fojtogatóan ezt tovább erősíti. Már két okunk van az unatkozásra.

Ekkor még nem is beszéltem a túlexponált háttérzenéről, ami idegesítően felfújja a film jelentéktelen cselekményét, így minden pillanatban úgy érzem, hogy át vagyok verve (legalább ebben a tekintetben sikerült neki becsapnia). Furcsa film lett ez Az utazó, mert valahol a lelkem mélyén vágyok az ilyen bárgyú cuccokra, mint ez, de idegesít, hogy jobbra is meg lehetett volna csinálni, így nálam kb 6 pontra volt elég.

A kritika Borosta nevéhez köthető, aki errefelé ügyködik.