Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

ez_a_blog.png 

  18_v3.png

banner_erdekesseg_tombraider.jpg

banner_sorozatkritika_truedetectives02.jpg

banner_sorozatkritika_sexanddrugsandrockandroll.jpg

banner_elmelkedes_sorozatjunkie.jpg

banner_filmkritika_madmaxfuryroad.jpg

Expendables vs Machete

2010.11.27. 21:21 Gevin

Bár műfajilag az akcióhoz sorolom mind a kettőt, mégis teljesen különbözik a két film. Mert míg az egyik az "annyira szar, hogy már jó" útvonalon szórakoztatta a népet, a másik megtöltötte tesztoszteronnal a levegőt. Hú most melyik-melyik? Na, mivel pont ezen különbözőség miatt nem igazán lehet egymáshoz mérni a kettőt, ettől függetlenül akaratlanul is megteszi az ember. Miért? Mert kvázi egyidőben jött ki ez a két brutálisan odaszexuáló produkció, ráadásul mindkettő oldschool császárokat vonultatott fel. Eme poszt létrejötte pedig a napokban neten elburjánzó hasonlítgatásoknak nyújt táptalajt, amik néha már átmentek offolásba. Hát most jöhet minden, de:

- érvekkel alátámasztva el lehet mondani, hogy neked melyik tetszett jobban, miért, mi volt ami a másikban nem klappolt, melyik sztárparádét élvezted ütősebbnek?

Az meg nyilvánvaló, hogy lehetnek Spoilerek, ezért aki még valamelyiket nem látta (ha egyiket sem, akkor nyomás megnézni) az óvatosan kattintson. Fight!:

komment

Címkék: elmélkedés

A kaptár: Túlvilág / Resident Evil: Afterlife (2010)

2010.11.27. 09:21 Dr.Jones

A 4. részben egészen új oldaláról mutatkozik meg a sorozat, nem elég, hogy 3D-ben járhatunk a zombihordák csodájára, de még a játékból (egészen pontosan az 5. részből) is rengeteg motívumot vettek át az eddigiekhez képest. Sajnos azonban történetet írni megint elfelejtettek, így az Afterlife korántsem lett olyan jó, mint vártam.

komment

Címkék: horror filmkritika resident evil 6/10 posztapok

A közösségi háló - The Social Network (2010)

2010.11.25. 23:08 Gevin

Elég ritkán fordul elő, hogy az ember előzetes megítélés alapján azt kapja egy filmtől, amit vár. Nálam éppen ez az eset forog fent, hiszen szinte centire azt adta a Social Network, amit a teaser és néhány vélemény olvasása után vártam tőle. Egy antiszociális, intelligens elme szülte ötlet magasabb szintre emelését. Avagy, hogy lett Mark Zuckerbergből, a Facebook alapítójából a világ legfiatalabb multimilliárdosa.


" - Na, látjátok, ez az a csaj Iwiwen."

komment · 1 trackback

Címkék: dráma filmkritika 8/10

Machete (2010)

2010.11.25. 15:03 Gevin

A kráterarcú Danny Trejo 66 éves korára megérte, hogy legenda váljon belőle, amit Robert Rodriguez alapozott meg neki 2007-ben egy kamutrélerrel. Úgy tűnik 3 év kellett neki, hogy elgondolkodjon, mit akar erre felépíteni egy egész estés mozihoz, de az én tippem inkább az volna, hogy egyik este beszívott a hawerjaival és 4 perc alatt összedobta a történetet, aminek a legfőbb mondanivalója az lett, hogy Machete kibaszottul kinyír mindenkit, a vérrel nem spórolva. Ehhez, azért úgy gondolta szól még pár nagyágyúnak, hogy az üres részeket dobják már fel egy kicsit, nehogy úgy kelljen éreznünk csorba az a forgatókönyv. Persze nyilván senki nem a mondanivaló miatt hullatott el pár könnycseppet, ennek a gyöngyszemnek a nézése közben, csak az eszetlen röhögését nem tudta kordában tartani, a monumentális akcióironikus túlzások miatt. Valahol itt érhette el a célját Rodriguez, mert a Machete veszettül szórakoztató A kategóriás B mozi lett.

komment · 2 trackback

Címkék: akció filmkritika 7/10

Fűrész 3D / Saw 3D (2010)

2010.11.24. 20:32 Dr.Jones

A Fűrész sorozat első része a maga zseniális fordulataival klasszikussá nőtte ki magát a horror, ill. thriller rajongóinak körében. Azóta minden évben kaptunk egy-egy újabb részt, de a színvonal óriási mértékű esését látva csak reménykedni tudtunk benne, hogy előbb-utóbb elvarrják az utolsó szálakat is, és hagyják végre Jigsaw-t békében nyugodni. A befejező részként beharangozott Saw 3D ezt többé-kevésbé meg is tette, ezért nagy esély van rá, hogy ezúttal tényleg véget ért a játék.

Ha a 6. részig képtelen volt megújulni a sorozat, akkor ez most miért is lenne másképp? A történet ugyanaz, mint az eddigi epizódok esetében, ahol nem csapatjáték van, hanem egyetlen emberért izgulhatunk. Bobby rossz fát tett tűzre, ezért Jigsaw csapdájában találja magát, és rövid időn belül végig kell mennie egy útvonalon, ahol különböző akadályokat kell leküzdenie, különben szerettei isszák meg a levét. Mindeközben Hoffmann körül tovább szorul a hurok.

komment · 1 trackback

Címkék: horror saw filmkritika 5/10

Showder Klub 6x05: lehet még olyan, mint az elején?

2010.11.23. 19:52 Gevin

Sajnos a jelek szerint erre nincs sok esély, de ezt már régóta érzi mindenki, aki hétről hétre követi a SK-ot. Most hétfőn kaptuk az újabb adagot, amit elég tágra nyílt pupillával kezdtem el nézni, amikor megláttam, hogy Trabarna vezeti a műsort. Ha ez nem lett volna elég, néhány perc elteltével rákezdett a hangutánzásra, amitől a falat kapartam már, képletesen.



Az előző részben végre megjelent Bödőcs Tibor, az írás azért maradt el róla, mert az első perceket leszámítva a többi poént már hallottam egy rádiókabaréban, így nem volt meg az az öröm, amit vártam tőle. Ennek ellenére ő vitte el a hátán a műsort, ez kétségtelen.

Ehhez a részhez igazából sokat nem akarok hozzáfűzni, csak egy-két dolgot említenék. Trabarna hasonlóképp alkalmatlan a műsorvezetésre, mint Dombóvári, szóval ismét egy ügyes húzás volt. A Szomszéd Néni produkcióján mindössze egyszer bírtam elmosolyodni. Azt azért hozzáteszem, hogy amikor először láttam őket, nevettem, tetszett ez az új stílus, amit behoztak, az ötleteik sem voltak rosszak, de többször látva őket unalmassá váltak. Kormos Anettet visszahozták, nem tudom, hogy kinek az örömére, de kb azt a szintet hozta, amikor először szerepelt. Viszont azzal teljes mértékben egyetértek vele, és szimpatikus volt, mikor elmondta, hogy milyen humorista az, aki a saját viccein nevet, mint egy idióta, holott sokszor nem is humoros, amit mond. Ezzel persze arra reagált, hogy ő faarccal hozza a saját produkcióját, na és? House sem röhög a saját beszólásain.

És akkor a lényeg, az most a sokakat megosztó Aranyosi volt. A történetén amit mesélt én többször felröhögtem. Komolyan, minden iróniát mellőzve írom ezt, tetszett, hogy végre hozott valami faszát, és még ha ez a sztori képezte is fellépésének 80%-át, nem vált unalmassá, szórakoztató volt. A ganjás poénon, meg majd leborultam az ágyról. Rég volt, hogy ilyen jót produkált, de most megilleti a dícséret.

Szóval valószínű sosem emelkedik már olyan szintre a Showder Klub, mint a kezdeténél, de azért még abban bízhatunk, hogy szórakoztat néha. Nektek, hogy tetszett az adás?

komment

Címkék: showder klub stand up

Toy Story 3 (2010)

2010.11.23. 13:37 Dr.Jones

15 éve robbant be a mozikba minden idők első egész estés animációs filmje, a Toy Story, és azonnal belopta magát gyerek és felnőtt szívébe egyaránt. Nem is csoda, hogy 1999-ben elkészült a hasonlóan magas színvonalú folytatás. A siker ellenére viszont sokáig úgy tűnt, hogy kedvenc élő játékaink már nem térnek vissza a vetítőtermekbe, de szerencsére a Pixar boszorkánykonyhájában egy kis pihenő után újra elővették a hozzávalókat, hogy 11 év elteltével megalkossák a Toy Story 3-mat.

komment

Címkék: animáció filmkritika 8/10

Cigiszünet: Misfits módra

2010.11.22. 22:00 Gevin

Itt írtam az első évadról, amiben említettem a precíz kis állóképeket. Most láthattok párat, plusz még pár fotót.



 

komment

Címkék: misfits cigiszünet

A kaptár: Bioterror / Resident Evil: Degeneration (2008)

2010.11.22. 15:46 Dr.Jones

Akik nem tudtak kibékülni vele, hogy Paul W. S. Anderson Resident Evil filmjei messziről sem emlékeztetnek a játékra, azok örülhetnek, hiszen pont nekik készült a Bioterror. Full CGI az egész, ráadásul teletömték utalásokkal a játékokra, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a főszereplő maga Leon S. Kennedy, aki az egyik legnagyobb rajongótáborral bíró karakter a Resident Evil világában.

komment

Címkék: horror animáció filmkritika resident evil 7/10

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása