Miért van az, hogy a legtöbb thrillerben/horrorban a főszereplők nem verik agyon a rosszembert, miután már óriási kínlódás és furfang árán sikerült leteríteni, hanem egyszerűen eldobják a fegyvert és elfutnak, hogy öt perc múlva már megint a nyomukban loholjon? Nyugalom; eme költői kérdéssel a legkevésbé sem volt célom már az első mondatban elspoilerezni a film végét, egyszerűen csak óva szeretnék inteni mindenkit az And Soon the Darknesstől, akit az ehhez hasonló hülyeségek zavarnak. Aki nem bírja elviselni a minden logikát megkérdőjelező cselekvéseket, az inkább ne is olvasson tovább.

Rendben. Most, hogy mindenki elment, elárulhatom, hogy a fent említett logikátlanságokból egyáltalán nincs több, mint bármely más thrillerben, csak soknak tűnik, mivel egyébként meg rohadtul nem történik semmi.  De még ez a semmittevés is lehet érdekes, ha olyanok végzik, mint Odette Yustman és Amber Heard. A horrorrajongók most bizonyára felkapták a fejüket, mert a két hölgyemény számára nem idegen a műfaj; míg előbbi a Cloverfieldben és a Túlvilág szülöttében ijedt halálra, addig utóbbi az All the Boys Love Mandy Lane-ben, a Mostohaapában, valamint a Zombieland egyik mellékszerepében kente össze magát művérrel. Ja, és nem ronda egyik sem.

Az And Soon the Darkness készítői pedig úgy gondolták, hogy összeeresztik őket egy film erejéig, így aztán együtt rohanhatnak sikoltva az életükért. Vagy biciklizhetnek. De elmehetnek bulizni is. Csak utána biciklizzenek. Vagy akár strandolhatnak is. Feltéve, ha biciklivel mennek haza. Igen, ezzel telik a film fele, mivel a lányok a kirándulás utolsó napján úgy döntenek, hogy elválnak a turistacsoporttól, mert egyedül szeretnének kóvályogni egy idegen és nem túl barátságos országban. Ráadásul még ők is elhagyják egymást, így talán nem is olyan meglepő, hogy Yustman kisasszonyt elrabolják. Amber tehát egyedül teker tovább, miközben még a rendőrség is lesz*rja eltűnt barátnőjét, de szerencsére akad segítőtársa egy titokzatos, jóvágású fiatalember (Karl Urban) személyében.

Ha még nem említettem volna, remake-ről van szó, méghozzá egy 1970-ben készült alkotáséról. Ezzel még túlságosan nagy probléma nem is lenne, mivel ez már nem okoz meglepetést senkinek, de van itt egy kis furcsaság. Olyan, mintha különösebb válogatás nélkül kapták volna le a polcról az And Soon the Darknesst, hogy aztán leporolva visszatehessék rá. Én nem láttam az eredetit, szóval fogalmam sincs, milyen lehet, de a remake ismeretében nem érzem azt, hogy ez a 40 évvel ezelőtti közönségnek olyan nagy újdonsággal vagy élménnyel szolgált volna, ami okot adna az újraforgatásra.

Tényleg semmi eredetiség nem szorult a forgatókönyvbe. A karakterek ezerszer látott típusok: jó kislány, rosszkislány, erőszakos bunkó, rejtélyes jóképű lovag, nem túl segítőkész rendőr… Ráadásul a cím ráillik mindegyikre, ha néhány cselekedetüket vagy párbeszédüket figyelembe vesszük. A történet unalmas és kiszámítható, egyedül az utolsó 15-20 percre tudnám azt mondani, hogy izgalmas. Nem baj, kárpótlásul sokszor hosszú percekig bámulhatjuk Argentína tájait, amik meg kell hagyni, gyönyörűek, csak talán nem egy thrillert kellett volna telepakolni velük.

Végül is, annyira borzalmasan rossz nem volt a film, hogy ne lehetne egyszer végigülni, de csak olyanoknak tudom ajánlani, akiknek még nincs elegük a fantáziátlan, sorozatgyártott thrillerekből. Hiába bicikliztek kilométereket a lyányok, én most 3/10-nél nem tudok többet adni erre a kalandra.