Anton Corbijn senkit sem akart megvezetni, Az Amerikai az aminek már a kezdetekkor lefesti: történet egy őrlődő lelkű bérgyilkosról. Most az első gondolatotok vigyétek is tovább, és akkor elérünk a lassú drámához, a depresszióhoz, és az ezekkel az elemekkel szinten tartott feszültséget két profira csiszolt akciójelenettel toldjuk meg. Körülbelül ez Az Amerikai vázlata, és akkor most nézzünk bele kicsit jobban.

A sztorit nem szeretném túlságosan boncolgatni, mert látni sokkal jobb, mint beszélni róla. Annyit tennék hozzá az első bekezdésben írtakhoz, hogy a mostani munka egy olasz kisvárosba szólítja Jacket (George Clooney) - a bérgyilkos - ahol több barátot szerez magának, mint azt kellene. A film ezen a gyönyörű tájakkal tarkított helyszínen játszódik az első 10 percet leszámítva. Jack hiába ügyel minden apró részletre, még itt sem lehet teljes biztonságban. Maradt felfedezni való, amit rátok hagyok, de a hangulata miatt érdemes beiktatni inkább, mert az meg tud fogni, ha hagyod.

Az elején bevallom picit fészkelődtem, nem találtam meg a helyem a filmben. Aztán ahogy teltek a percek, szép lassan elértek a kisváros első napsugarai, amit a borús éjszakák követtek. Aztán mikor Clooney egyedül kávézik az olasz kisvendéglőben, akkor már rég bekebelezett ez a komor, de mégis elegánsan füstölgő hangulat. Mint mikor hajnalban leég az aranymarlboro utolsó parazsa a hamutartóban. Konkrétan erre kell számítani, gyönyörű tájakkal, napsütéssel, domboldalakkal. Profi operatőri munka.

Felfedezhető néhány sablon a film során, és a vége sem feszíti szét az álkapcsunkat, csak hát ilyenkor sétál be egy öltönyös, a korral egyre nemesebb George Clooney. Hiába helyezte tervezetten Corbijn, a lapokat a kártyavárba, egy szemtelenül stílusos színész nélkül, az Amerikai több pontot szórt volna el, amikor a zsűri - azaz mi, nézők - értékeljük. Úgy hozza a szívében megtaposott pillangót, hogy ahhoz még igazán súlyos szavakra sincs szüksége. Volt egy jelenet, ahol a pillantásában egyszerűen minden apró, szilánkos érzése utat tört a képernyőn keresztül. Na itt éreztem át szinte fél másodpercben, az egész film erejét. Az Up in the air szerepét itt most nem lépte át, de azt nehéz lett volna, mert túl magasra rakta akkor a lécet. De most is egy tisztességes, soron következő alakítást hozott magával.

A pár apró klisét lemorzsolva, egy hangyányi negatívum talán, a néhol túl vontatott percei. Nem kirívó, és ha az ember kellően elmélyül a filmben talán fel sem tűnik, ám ha mégsem, akkor talán feltűnővé válhat.

Az első bekezdésben említett akciójeleneteket (3 van talán) csak dícsérni tudom. Az egyik olyan volt, amit tanítani lehetne: semmi tökölés, logikus döntések, egy profihoz méltó érzelemmentesség. A soundtrackhez sem húzok túl sok sort, hiszen azt adja át, amit kell, érzelmeket tükröz.

Az a helyzet, hogy először picit kevesebb pontot akartam adni, de most visszagondolva és hallgatva a soundtracket (!), nem akarom lejjebb adni 8/10-nél. Nem az a sűrűn újranézős darab, de emlékezetes pillanatokat hagyott a fejemben, színtisztán emlékszem rájuk, pedig nem ma néztem. Aki kedveli az igényes drámákat, annak egyértelmű, hogy kötelezően bepróbálandó anyag Az Amerikai, szóval ne habozzatok.